Milyen hangszer a tambura, miben különbözik a nyugat-európai világzenei modell a magyarországitól, és működhet-e egy klasszikus Bartók-mű a csűrben? Mindez a mérai Szarka-telek mögötti gyümölcsösben került szóba, ahol Eredics Áronnal, a Söndörgő zenekar prímtamburásával és ütősével beszélgettem. A szentendrei muzsikusok, miután felléptek a Méra World Music Fesztiválon, egy hetet töltöttek a kalotaszegi faluban, hogy az inspiráló környezetben új Bartók-áthangszereléseiken dolgozzanak. Az eredményt pedig szintén itt, a Szarka-teleken mutatják be először, ingyenes koncerten, kedden este 8 órától.

Mutasd be kérlek a tamburát azoknak az olvasóknak, akik kevésbé járatosak a népzenében.

Amit a kezeinkben látnak, az már egy újkori tambura. Körülbelül 100-150 éve alakult ki ez a típus, a származása egészen a perzsa birodalomra vezethető vissza: mindenféle pengetős, lantszerű hangszerek az ősei. A különlegessége az újkori tamburának az, hogy tulajdonképpen valamilyen szinten hungarikum, mert magyar hangszerkészítő mesterek kezdték modernizálni. S hogy miért? Azért, mert régen ezek nem egy zenekari felállást képeztek, mint ahogy most a tamburazenekar, ahol prímtambura a hegedűnek felel meg, a basszprímtambura a brácsának, de van egy brácstambura is, ami az akkordokat játssza, mint a brácsa. Gyakorlatilag a cigányzenekarok mintájára kialakítottak egy modern zenekari hangzásnak megfelelő tamburazenekart.Előtte meg énekmondó kísérte vele a saját nótáját. Ilyen a tambura-szamica, amit szintén használunk. Nagyon sokféle tambura van, olyan is, ami diatonikus, tehát adott skálán belül tudsz csak mozogni. Ezek a modern hangszerek viszont alkalmasak arra, hogy bármilyen zenét megszólaltassanak, és éppen ezért nem csak a délszláv, tehát a szerb, horvát, szlovén és egyéb hagyományos zenéket játsszák rajta, hanem ugyanígy a magyarországi néphagyományba is bekerült a tambura. Volt olyan, ahol a vonószenekarban csak egy tambura volt, de olyanra is van példa, amikor tamburazenekar csak magyar zenét játszik, csárdásokat, ugrósokat, ilyesmit.

​Magyarországon hol találni még olyan zenészeket, akik autentikus módon használják ezt a hangszert?

Mostanra már nyilván sokkal kevesebb van, de vannak térségek, például Baranya megye, Pécs és környéke, például Mohács, ahol nagyon erősen él a hagyomány, köszönhetően a cigányzenészeknek, akik generációról generációra örökítették át ezt a hangszeres tudást, ott a mai napig is nagy hagyománya van a tamburazenélésnek, és ahogy általában a cigány muzsikusok, mindenkinek a zenéjét játsszák. Mivel Mohács többnemzetiségű, ezért játszanak szerbet, horvátot, sokácot, svábot, magyart és mindenfélét. Ha az ember odatéved, akkor egészen biztos, hogy a halászcsárdában egy tamburazenekart fog látni, és nem vonósbandát.

Öt éves korodban kaptál egy tamburát, és ahogy egy interjúban fogalmaztál, mára beérett a hangja. Ez csak a tamburára jellemző, vagy a hangszerekre általában?

Ez minden hangszerre jellemző, a fának van egy nagyon érdekes tulajdonsága. Ha játszanak rajta, akkor lehet érzékelni, hogy egyre jobb lesz a hangja. Ha egy mesterhangszerről beszélünk, akkor minél öregebb, annál szebb a hangja. Én öt évesen nem nyúlhattam ehhez a hangszerhez, fent volt a szekrény tetején és mindig csak akkor vehettem le, amikor ott volt apám, mert amúgy ez egy olyan hangszer volt, ami nem gyermek kezébe való, mert egy mestertambura. Ezért ez engem nagyon érdekelt. Valóban csodálatos hangszerré lett az évek során, olyannyira, hogy az apámék zenekarának, a Vujicsicsnak a prímása, Horváth Zoli kölcsön is kérte tőlem, amikor egy lemezfelvételhez kellett egy igazán szép hang.

Ez a hangszer megvan, és használom, de számomra annyira értékes, hogy nem szeretem nyűni. A koncertezésben a hangszerek „sokat kapnak”, az embert elkapja a hév, az energia, és a színpadon nem feltétlenül arra figyel oda, hogy ne karcolja meg a fedlapot. Úgyhogy én ezt a hangszert féltve őrzöm otthon, általában stúdiófelvételekre és különleges koncerteken szoktam csak elővenni.

Miért döntöttetek úgy, hogy Bartókot fogtok áthangszerelni, és nem a Bartók által gyűjtött népdalokat dolgozzátok fel továbbra is?

Ennek két oka van. Ez egyik az, hogy délszláv népzenét is gyűjtött Bartók, van egy huszonegynéhány dallamból álló gyűjtemény, Bartók bánáti gyűjtése, de ez igen kevés. Persze ez egy örök biblia, mindenkori inspirációt jelentő gyűjtés, de ezt nagyjából földolgoztuk, mint dallamanyag tudásszinten a birtokunkba került. Amiért a Bartók műveket választottuk, az a klasszikus zenei múltunk. Mindannyian konzit végeztünk, valamilyen más hangszerrel, én például vadászkürttel, a nagyobbik öcsém harsonás volt a konziban, az unokatestvérem klarinétos.

Mind fúvósok?

Mind fúvósok voltunk, igen, persze közben azért párhuzamosan ment a tamburázás. Amikor mi kezdtük a népzenélést, még nem lehetett ezt tanulni hivatalosan, még zeneiskolában sem, nemhogy középfokon és most már Zeneakadémián is. Közülünk a kisebbik öcsém, Salamon az, aki megtartotta a klasszikus zenét, ő a mai napig is barokk zenét játszik blockflötével, évente úgy tíz alkalommal fel is lép, nem is olyan kis produkciókban, a budapesti Fesztiválzenekar szokta őt néha meghívni, vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekar.

Elkezdtük érezni azt, hogy vannak olyan Bartók művek, amelyek – most csak ilyen egyszerűen tudom megfogalmazni – eszméletlenül jól szólnának tamburákkal. Elkezdtük megcsinálni, és kiderült, hogy tényleg jó. A tambura gyakorlatilag bármilyen zene megszólaltatására alkalmas. Azt gondolom, hogy nem von el a Bartók-mű értékéből az, hogy más hangszereken, de ugyanazzal a zeneiséggel, ahogy a kottában le van írva, meg tud szólalni. Így indult, és amikor elkezdtük „tesztelni” a közönségen, akkor látszott, hogy a közönségnek is nagyon érdekes és újszerű hangzás, ismerős művekkel, már ha valaki ismeri Bartókot.Akkor Bartókra akár bulizni is lehet?  A közönség reakciója gondolom attól is függ, hogy csűrben vagy a MÜPÁ-ban koncerteztek.

Ebben pont ez a lényeg. Rengetegféle helyszínen játszunk, fesztiváltól kezdve a koncertteremig és a kisklubtól a színházteremig, és a csodálatos az, hogy ez mindenhol működik. Egy fesztiválközegben még az is lehet, hogy nem feltétlenül tudják, hogy mit hallanak, de működik. Bartók ettől zseniális, meg a népzene is ettől zseniális, meg minden olyan zene, amiben benne van ez az „őserő”, ami a népzenében benne kell, hogy legyen, mert nem véletlenül maradt fent. És az ilyen zseniális zenészek, mint Bartók, tényleg elkapták az esszenciáját. A fiatalok, ha egy olyan közegben hallják, amely igazából szórakozásra van létrehozva, nem jönnek rá, hogy át vannak vágva és most valami nagyon komoly dolgot hallgatnak és ez szerintem gyönyörű.Nekünk egyébként ez is a filozófiánk, azért is próbálunk ezen a nagyon vékony mezsgyén egyensúlyozni, nem elmenni olyan irányba, ami ma nagyon populáris és divatos, hanem megtartani azon a vékony mezsgyén, ahol még éppen nem billenünk át abba, hogy a könnyebb úton és a könnyebb befogadhatóság érdekében fellazítjuk azt a zeneiséget, ami iránt talán a családból hozzuk az igényt, vagy csak a zenei neveltetés miatt lett bennünk.

Mennyire látod úgy, hogy a világzenei szcéna kezd kicsit Kelet, illetve Magyarország felé tolódni azzal, hogy 2015-ben Budapesten szervezték meg a legnagyobb nemzetközi világzenei fesztivált, a WOMEX-et, illetve létrejött a Budapest Ritmo fesztivál, ahol a Söndörgő is fellép októberben, Mérán pedig már másodszor szerveztek világzenei fesztivált?

Így látom, és ez nagyon jó folyamat. A táncházas közeg viszonylag zárt. Egy olyan közeg, aminek te a részese vagy, ha a szüleid részt vettek benne, s akkor fiatalként te is, vagy táncoltál valamelyik néptánccsoportban, de tulajdonképpen kívülről ebbe belépni, úgy, hogy nem ismered, nagyon nehéz. Mi is ide soroljuk magunkat, a táncházmozgalom revival részébe. Azt érzem most Budapesten, hogy elindulnak és egy kicsit tágabbra nyitják ezt, hogy mindenki lássa.

A világzenét én csak egy jó hívószónak tartom, mert egyébként maga a zeneiség nem változik. Én világzenének simán hívom a Muzsikást is, meg az összes többi olyan zenekart, amelyik csak táncházban muzsikál – Budapesten nagyon sok ilyen fiatal zenekar van –, és ez akkor jó, ha azok a fiatalok, akik mondjuk népzenére nem mennének el, elmennek és részesei tudnak lenni, és megérzik ők is, hogy nem véletlen, hogy ez a dolog ilyen erősen fennmaradt.

Most megnyíltak egy kicsit a kapuk, és a közeg is elfogadta, hogy igen, fel kell venni a mai világ ritmusát, de nem abban, hogy engedünk a zenéből és a táncból, hanem abban, hogy azt mondjuk, hogy ide bárki jöhet, szeretettel várjuk, ha nem tudsz táncolni, nem baj, akkor gyere és nézd, vagy próbálj meg táncolni, ha nem tudod a lépéseket, az sem baj. Nekem ez nagyon tetszik.

Miért csak most történt meg ez a nyitás? Eddig miért inkább csak például Franciaországban volt hagyományosan erős a világzene?

Az más… Érdekes, mert annak, amit World Musicnak hívunk, tényleg van egy interetnikus jellege: egy afrikai zenész összeáll francia muzsikusokkal, és akkor lesz belőle valami, ami általában nagyon közelít a popzenéhez is, például valaki játszik egy ősi motívumot egy afrikai hangszeren és mögötte van egy popzenei kíséret. A nyugat-európai minta ez.

És én pont ezért tartom jónak, hogy a mi mintánk az viszont az, hogy fiatalok ezrei megtanulták a régi zenét. Ez nálunk megtörtént, míg Nyugat-Európában sajnos nem. Ott nem volt ez ilyen erős mozgalom-szintű, maga a népzene-kutatás is másképp történt. Nálunk ez gyakorlatilag elindult az 1800-as évek végétől. Európában nem feltétlenül így van, és nincs is ilyen adatbázis és ilyen tudásháttér. Ebben egyedülállóak vagyunk, és ezért mondom, hogy ezt meg kell mutatni.

Csak mi zártak vagyunk. Nagyon örülök, hogy most itt lehetünk Mérán, mert mi nem magyar zenét játszunk. És ezt igenis lehet érezni, ez egy olyan zárt közeg, ahol bizony ha nem az ismert dallam szólal meg, vagy nem magyar zene szólal meg, akkor lehet érezni, hogy nem feltétlenül olyan nagyon jó dolog az… Még akkor is, ha a zenész kollegák elismerik a munkát meg a tudást mögötte. Ez a mérai fesztivál ezt hozza létre: egy délszláv népzenét játszó magyarországi együttes is ide tud kerülni. Szóval nagyon jó kezdeményezésnek tartom.

A Budapest Ritmón egy amszterdami zenekarral léptek fel októberben, miért pont velük?

Az Amsterdam Klezmer Band hallott minket Hollandiában egy koncerten, és írtak nekünk egy levelet, hogy jöjjünk el egyszer, ha Amszterdamban járunk, nagyon szívesen fogadnak minket, üljünk le és muzsikáljunk, mert annyira tetszett nekik a koncert. Legközelebb, amikor Amszterdamban játszottunk, leültünk beszélgetni, kiderült, hogy ők is huszonvalahány éve együtt vannak, nagyon hasonló a felfogásuk, meg a működésük. A végén ebből lett egy jammelés, kiderült, hogy működik. És akkor elhangzott, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy lemezt. Tulajdonképpen a Budapest Ritmón lesz ennek a magyarországi ősbemutatója. Szeptemberben vesszük fel a lemezt, aztán lesz két koncert Hollandiában és aztán jövünk Budapestre, és bemutatjuk ott is. Itt tényleg messzi szálak fognak összeérni, ez már tényleg nem népzene, hanem lehet, hogy ez az igazi világzene.