Égen korcsolyázni, Hold mögött csónakázni


-A A+

Zsigmond Júlia recenziója a Blanka birodalmárólblanka birodalma

Még egy héten át, míg tart a kedvezményekkel kecsegtető Zúzmara könyvvásár, csökkentett áron kapható online vagy a kolozsvári Könyvtérben Balázs Imre József legújabb gyermekverses kötete, a Blanka birodalma.

A költő kisebbik lányának nevét címébe foglaló könyv alkotásait Blanka ihlette, ahogyan a Hanna-hinta verseit elsőszülött lánya, de a gyermekperspektívából megközelített világ ismerős lehet sok szülőnek és kislányának, esetenként fiának is. Ugyanakkor, akik maguk már felnőttek, és nem sűrűn forgolódnak óvodáskorúak körében, azok számára is örömet jelenthet a költő fésűje alatt szivárványos keretbe rendeződő kislány-mondandók olvasása.

A gyermeki őszinteség, egyenesség felébreszti bennünk az együtt játszani vágyó szeretetet, felszabadít az örömre, kedvünk támad leülni Blanka mellé a Keszeg Ágnes rajzolta szőnyegre, ahonnan csak térdig látszik „Apa" lába, korcsolyázni az égen, tavaszt kavarni a boszorkányüstben vagy a Hold mögött csónakázni.

Az egyes szám első személyben megfogalmazott saját válaszok és a felnőttektől kapott magyarázatok jellegzetes, szívderítően leegyszerűsített vagy kedvesen túlbonyolított értelmezése hitelesen tárja az olvasó elé a gyermeki gondolkodásmódot. Előfordulnak a skandináv gyermekvershagyományból merítkező, filozofikusabb, prózába hajló költemények is a többnyire énekelhető, mondogatható, fokozott zeneiségű versek mellett. Ízlelgethetjük a sajátos nyelvhasználatot, szóképeket, amelyek a sorok dallamán ringatóznak, belekapaszkodhatunk táltos csikók sörényébe, átváltozhatunk mesebeli királylánnyá vagy épp boszorkává, de az is előfordulhat, hogy elveszítjük „Apát" egy szupermarketben.

Olyan gyerek hangját halljuk, aki biztonságban játszhat, csodálatos élménnyé varázsol(tat)hatja a leghétköznapibb eseményeket, teendőket, hiszen birodalmának megbízható őrei és lakói vannak, a világában felbukkanó lények: szülei és testvére, lovai, állatbarátai, mesebeli ismerősei mind-mind szeretetet mosolyognak köré.

A 2009-ben megjelent testvérkötethez, a Hanna-hintához képest Blanka birodalma tágasabb, nem csupán az otthonra korlátozódik, gyakran elmerészkedik a lovardába, el a bevásárlóközpontba, az uszodáig, de a Sóvidékre is, valamint képzelete mesebeli helyszíneire. Közben pedig az olvasót vagy a verseket hallgató gyermeket bátorítja, csalogatja, hogy saját birodalmaként tekintsen a világra, mint olyan helyre, ahol megtalálhatja a biztonságot, és felszabadult örömmel átadhatja magát minden szépnek és jónak.

A február 17-ig tartó Zúzmara könyvvásáron a Szélső (Mărginaşa) utcai Könyvtérben Blanka birodalma 15 lejért megvásárolható. Emellett a Koinónia Könyvkiadó több kötete is kedvezményes áron megkapható. Az akciós ajánlatok az online rendelések esetén is állnak. A Könyvtér naponta 10 és 18 óra közt várja látogatóit.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X