Erdélyi és Kárpát-medencei irodalmi stratégiákról lesz szó az E-MIL írótáborában


-A A+

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) idén is megszervezi éves, immár 16. írótáborát, amelyet szeptember 7–10. között a Kovászna megyei Árkoson, az Európai Tanulmányi Központban tartanak. Írók, költők, politikusok tanácskoznak majd az erdélyi és a Kárpát-medencei irodalmi stratégiákról.

Az írótábor elsősorban azokat az intézményes léptékű terveket, szándékokat és kilátásokat hivatott feltérképezni és párbeszédbe vonni, amelyek az elkövetkező években, évtizedekben szervesen meghatározhatják a kortárs erdélyi magyar irodalmi élet, tehetségkutatás és -gondozás irányvonalait, támogatáspolitikáját, az irodalmi örökségünkhöz, hagyományainkhoz való viszony pozitív alakulását – tájékoztattak a szervezők.

Irodalomstratégiák Erdélyben és a Kárpát-medencében

Ez lesz az egyik fő tematikája az írótáborban szervezett beszélgetéseknek.

7-én Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnökének ünnepélyes megnyitóját György Attila, Papp Attila Zsolt és Vincze Ferenc felolvasóestje követi Serestély Zalán moderálásával.8-án, pénteken 10 órakor Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke, László Noémi költő, szerkesztő és Kelemen Hunor, az RMDSZ-elnöke tanácskoznak az E-MIL elnöke moderálásával Irodalom-stratégiák Erdélyben címszó alatt.

A Kárpát-medencei irodalomstratégiákról László Noémi kérdezi Lakatos Mihályt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezetőjét, L. Simon László költőt, írót, országgyűlési képviselőt és Kósa András Lászlót, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetőjét 15 órától.

A nappali beszélgetéseket a Tein teaházban vezethetik majd le a táborlakók a Benő Attila, Király Zoltán, Muszka Sándor, Szonda Szabolcs, Csender Levente, Király Farkas, Fekete Vince és Varga László Edgár részvételével szervezett E-MIL-esten 18, valamint 21 órától.

Az írótábor utolsó, szombati napján Erős Kinga Szentmártoni Jánossal, Dupka Györggyel és Szonda Szabolccsal beszélget 10 órától. Délután 16 órakor Időszínház címmel tanácskozik majd Bréda Ferenc és Karácsonyi Zsolt. Az E-MIL rendezvényét a tábor ideje alatt zajló költészeti és prózaíró szemináriumok résztvevőinek felolvasóestje zárja.








EZT OLVASTA MÁR?

X