A filmes hamburger


-A A+

Talán nincs is még olyan szorgalmas és hullámzó színész az álomgyárban, mint Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson. Sokoldalúak ugyan, hiszen a kis- és nagyköltségvetésű drámától a sci-fin és romantikus filmeken át a képregény-adaptációig mindenben játszanak, mindent elvállalnak. Viszont sem az egyik, sem a másik nem választ biztos kézzel forgatókönyvet. Így az előbbinél az olyan tucattermékek, mint az Élet vagy a Beépített tudat simán elfér a valóban vicces és rendhagyó Deadpool mellett. Utóbbi pedig szorgalmas hangyaként gyűjti be a szürkébbnél szürkébb karakterszerepeket, amíg Tarantino vagy egy-két ripacskodásig elmenő teljesítmény meg nem menti a teljes elszürküléstől (Kingsman: A titkos szolgálat). Viszont mindkettő esetében a rutinosabb néző már joggal gondolhatja, hogy minden grimaszukat, minden gesztusukat, minden megoldásukat már ezerszer látta, mintha már száz éve néznénk a klónjaik klónjait. Reynolds megszeppent arca, Jackson nevetése épp olyan már, mint Hugh Grant pislogása.Ráadásul a fiatal Reynolds nem nagyon érzi az akcióvígjáték műfaját: külön-külön mindegyikben jó vagy megbízhatóan közepes, ám a kevert műfajban minden sutasága előjön. Gondoljunk csak a mára már teljes joggal elfeledett Man in Black utóérzésre, a R.I.P.D. – Szellemzsarukra, melyben a szintén nagy öreg Jeff Bridges mellett próbált helytállni. Hasonló csapdába sétált bele a Sokkal több mint testőrrel is, Samuel L. Jackson hóna alatt. Az akcióvígjáték akkor lenne igazán jó, ha mindkét műfaj jól teljesít, ha a valódi izgalmakat valódi humor oldja fel (lásd a Halálos fegyver sikerültebb darabjait). Azonban itt sem az izgalom, sem a humor nem túl erős. Attól még nem lesz izgalmas ugyanis egy film, hogy telezsúfolják lövöldözésekkel és felesleges üldözésekkel, mert ez a Feláldozhatók sorozatnak még jól állt, itt viszont meglehetősen fárasztó, már azért is, mert csak abban különböznek a rosszak a jóktól, hogy az utóbbiak mindig eltalálják a célpontot.A humorforrást pedig a bérgyilkos (Jackson) és a testőre (Reynolds) közti párbeszédek adnák, de ritkán érezzük hitelesnek és viccesnek (egy-két eltalált beszóláson kívül) azt, amikor a szerelmi életüket boncolgatják. Pedig a film talán valóban ironikus képsorai is ehhez kapcsolódnak: a bérgyilkos Lionel Richie Hellójára eleveníti fel megismerkedésüket a barátnőjével (Salma Hayek), aki szívet melengetően aprít fel egy egész kocsmát. (Ugyanez Reynolds oldalán már kissé erőltetett.) A túl sok lövöldözés és a túl kevés poén egymást gyengítő hatását a majdhogynem két órásra nyúló játékidő is tovább fokozza. Főként azért, mert számos poént az ismétlésre hegyeznek ki, újra és újra lovagolnak a testőr korábbi gyöngyéletén, ám ettől a nevethetnék nem, csak az unalom nő.

A film legidegesítőbb karaktere viszont egyértelműen a Salma Hayek alakította latinos bérgyilkosnő és feleség, aki mesterkélten hisztizik és csordultig telt szívvel szeret, viszont egyetlen hiteles mondatot sem képes összehozni. Kicsit az az érzésünk, hogy a készítők mindent odakentek: a népirtással vádolt fehérorosz elnököt, Duhkovichot felerészt az ukrán Juscsenkóból és ex-jugoszláv, népirtással vádolt tábornokaiból gyúrták közhelyessé, Gary Oldman nem is nagyon tud mit kezdeni vele. Ahogy a néző sem az interpolosok és mindenféle rendőrök idétlenkedéseivel, a beépített ember elcsépelt fordulatával. Mint azzal sem, hogy a bérgyilkosnál mindig háromnál több pisztoly van, mint kellene.A Sokkal több mint testőr igazából jóval kevesebb: egyszerre túlírt és elcsépelt, mindent a főszereplő párosra bíz, hogy ők majd megoldják valahogy, elsütnek egy poént, miután lelőttek mindenkit, de ez már az első fél óra után kiszámíthatóvá válik. Egy hamburger is többet tud nálad a szerelemről, valami ilyesmit vág az ebben is biztos kezű bérgyilkos a szívzűrökkel birkózó testőr fejéhez. Attól félek, ha hagyják, az a hamburger tán jobb filmet is forgatott volna. És akkor most direkt nem gondolok arra, hogy a Pulp Fiction elején a bérgyilkosokat alakító Travolta és Jackson milyen jót dumált hasonló témában, utánozhatatlan könnyedséggel.

Sokkal több mint testőr (The Hitman's Bodyguard) – amerikai akcióvígjáték, 118 perc. Rendezte: Patrick Hughes. Írta: Tom O’Connor. Szereplők: Ryan Reynolds, Samuel L. Jackson, Salma Hayek.







EZT OLVASTA MÁR?

X