Sepsiszentgyörgy rejtett történeteit eleveníti fel török partnerével az M Studio


-A A+

Hétfőn éjfélig lehet jelentkezni a sepsiszentgyörgyi M Studio és az isztambuli Karakutu együttműködésében létrejött kedd esti Emléksétára, olvasható a szervezők közleményében.

A Tandem Turkey program keretében két állomáson, júliusban Isztambulban, illetve szeptemberben Sepsiszentgyörgyön valósította meg közös projektjét a két szervezet. Céljuk az volt, hogy mindkét városban olyan történeteket, emberi sorsokat, helyszíneket térképezzenek fel, amelyek valamiért fontosak és relevánsak az adott közösség életében, viszont jelentőségük nincs kellőképp beépülve a köztudatba, kevesen emlékeznek rájuk, vagy nem is tudnak róluk, szándékosan vagy hanyagságból feledésbe merültek. A módszer neve, amely a török szervezettől származik Emlékséta (Memory walk) és lényegét tekintve azt jelenti, hogy a sétára bejelentkezett résztvevőkkel végigjárnak egy előre meghatározott útvonalat, amelynek minden állomása egy-egy történethez kapcsolódik, és ezen a helyszínen meghallgatják az illető történetet.Az M Studio részvételével módosul az Emlékséta, ugyanis az előre regisztrált résztvevők egy rövid performansz keretében élik át a történet legfontosabb momentumait, nem csak simán hallgatók, passzív szemlélődők, hanem ők is részesévé válnak egy elfeledett emberi történetnek.

Az isztambuli sikeres kiszállást alapul véve, Sepsiszentgyörgyön is három történettel készülnek a művészek, ebből kettő konkrét emberi sorsokat dolgoz fel, míg a harmadik inkább helyhez és annak a jelentéséhez kapcsolódik.

A sepsiszentgyörgyi csapat tagjai: Veres-Nagy Attila, Gáll Katalin, az M Studio részéről, Sebastian Marina az Andrei Mureșanu Színház részéről, Katona Dávid, szabadúszó zenész és színész. A török csapat tagjai: Elif Özsüt és Sevinç Coşkun. A Tandem Turkey program a European Cultural Foundation kezdeményézesére indult 2011-ben, két helyi partnerszervezettel: Európából a berlini MitOst e.v. nevű és Törökországból az Anadolu Kültür nevű szervezetek felelnek az évente induló, másfél évig tartó program lebonyolításáért.

A szeptember 5-én, kedden 18:00 órai kezdettel induló Emléksétára a tandem@m-studio.ro email címen lehet jelentkezni hétfő éjfélig, a programról további részletek az esemény Facebook oldalán olvashatóak.








EZT OLVASTA MÁR?

X