Szabadtéri évadnyitót tart a Háromszék Táncegyüttes


-A A+

A Háromszék Táncegyüttes idén is szabadtéren tartja évadnyitó előadását: pénteken 18 órától Az én mesém című produkcióval várják az érdeklődőket Sepsiszentgyörgy főterén, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A Furik Rita rendezésében készült nagysikerű gyermekelőadást 2014-ben mutatták be, azóta Erdély összes nagyvárosában és számos szórványtelepülésen látható volt, több alkalommal turnéztak vele Magyarországon és Felvidéken, idén pedig az Egyesült Királyságban is színpadra léptek. A táncmesét összesen 85 alkalommal játszották, az évadnyitó előadás pedig búcsúztató is egyben, hiszen szeptember 8-án utolsó alkalommal lehet megtekinteni Sepsiszentgyörgyön.A Háromszék Táncegyüttes két bemutatót tart a 2017/2018-as évadban. Orza Călin rendezésében szeptember folyamán készül el A csillagösvény népe című előadás színháztermi változata. Az előadást a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio koprodukciójaként mutatják be szeptember 21-én.

Az évad második bemutatóját Furik Rita rendezi, az Aranyasszony munkacímű előadást 2018 tavaszán mutatják be. A tervek szerint a produkciót jövő nyáron szabadtérre adaptálják több táncegyüttessel közreműködve, és a Szegedi Szabadtéri Játékok kiemelt programjaként játsszák. Mindezek mellett továbbra is műsoron tartják a Mundruc, a Szerencsekrajcár, a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta és A banda című előadásokat.

A csapat októberben részt vesz az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek 13. Találkozóján, amelynek idén Nagyvárad ad otthont. A Lajtha László Alapítvánnyal együttműködve pedig november 10-12. között 29. alkalommal rendezik meg a Népzene- és néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön.








EZT OLVASTA MÁR?

X