Egész napos rendezvénnyel ünnepli névadóját a Tamási Áron Színház


-A A+

Szeptember 20-án névadóját, Tamási Áront ünnepeli egész napos rendezvénysorozattal a sepsiszentgyörgyi színház. Az egész várost behálózó események felolvasóesttel, illetve a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjével zárulnak.

„A 120 éve született író művei, szellemisége az elmúlt évtizedekben tökéletesen beépültek a társulat működésébe, és utakat nyitottak afelé a korszerű és érvényes színjátszás felé, amit jelenleg képviselünk” – írja közleményében az intézmény.Este hat órától a társulat színművészei Tamási Áron válogatott novelláiból olvasnak fel a Kamarateremben, este 8-tól pedig a színház Nagytermében a Dresch Quintet zenél. Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas zenész, sajátos zenei világával a nemzetközi kortárs dzsessz fontos úttörője, aki a magyar népi hangzásvilág és a jazz zene egyvelegét szólaltatja meg szaxofonjával. Dresch Mihály és együttese 1997-ben, Tamási Áron centenáriumán is fellépett Sepsiszentgyörgyön. A Tamási Áron tiszteletkoncerten, a szaxofonon és fuhun játszó Dresch Mihály mellett Brasnyó Antal brácsával, Csoóri Sándor brácsával és tamburával, Zimber Ferenc cimbalommal, míg Bognár András nagybőgővel lép fel.

A Tamási Áron novellák felolvasóestjére a belépőjegyek ára egységesen 10 lej. A Dresch Kvintett koncertre a teljes értékű jegyek 20 lejbe, míg a diákjegyek 10 lejbe kerülnek. Jegyek a Városi Szervezőirodában és online kaphatóak.








EZT OLVASTA MÁR?

X