Színházi előadás, koncert és olvasóverseny is lesz a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron


-A A+

Színesnek és színvonalasnak ígérkezik november 16–19. között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A szervezők szerda délelőtt ismertették a programot a színház előcsarnokában tartott beharangozón, ahol kiemelték: fontos, hogy a felnőttek mellett az ifjúság számára is vonzó programokat biztosítsanak.

Ez alkalommal is a könyv ünnepe lesz az ötnapos esemény, amelyet idén a szervezők megtoldottak egy estével. A hivatalos megnyitó előtti napon, szerdán Szőcs Kálmán, a 75 éve született marosvásárhelyi költő verseiből láthat egy előadást a közönség Gálfalvi György válogatásában.

A marosvásárhelyiek nélkül nem lenne könyvvásár – fejezte ki háláját Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. A legnagyobb erdélyi könyvvásár idei mottója „ahol a múlt és a jövő...”, amelyet úgy is lehet értelmezni, mint az elmúlt idők találkozását a jövővel, illetve a Marosvásárhelyen élt és alkotott szerzők megismertetését a fiatal korosztállyal.Gáspárik Attila, Káli Király István, Szepessy Előd, Makkai Kinga | A szerző felvétele

Idén több írónak is kerek születési, vagy elhalálozási évfordulója van, ezekre is megemlékeznek az eseményen. Sütő András 90, Tamási Áron pedig 120 éve született, ezért a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka két lépcsőkanyarulatában, ahol kis meghitt hangulatú termet, „zsebet” szoktak berendezni, idén ezt a két íróról fogják elnevezni – tájékoztattak a szervezők.

Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője, a gazdag és színvonalas program kiemelkedőbb pontjaira hívta fel a figyelmet. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című darabját hozza el, a Kaláka együttes egy gyeremekeknek, és egy felnőtteknek szánt koncerttel érkezik, a WH együttes Nádasdy Ádámmal jön és a Shakespeare’s Sonnets&Songs című előadását hozza.

Ha az szeretnénk, hogy olvassanak a gyermekek, valamit nyújtani is kell nekik, felkelteni valahogy az érdeklődésüket – fogalmazott Makkai Kinga, a gyerekprogramok ötletgazdája és szervezője. A könyvvásár keretében már ötödik alkalommal hirdetett olvasóversenyt, amelyre idén is nagy az érdeklődés. A három kategóriába 120 háromtagú csapat iratkozott, legtöbben az 5–8. osztályosok közül jelentkeztek. A csapatok számára elődöntőket szerveznek és a végső megmérettetést a könyvvásáron tartják. A nyertesek a könyvjutalmak mellett színházi belépőt nyernek a Sebestyén Aba által rendezett Elise Wilk Papírrepülők című produkcióra, illetve megtekinthetik a Kosztolányi Dezső novellája alapján színpadra állított A kulcs című monodrámát.

A városvezetést a kiemelkedő kulturális rendezvényekhez való hiányos hozzáállása miatt ostorozta Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki szerint hiába van Marosvásárhelyen több színvonalas esemény – filmfesztivál, zenei fesztivál, könyvvásár, sikeres színház – mindez semmit nem jelent a város előljáróinak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X