Kordokumentum értékű képeslapok egy kötetben


-A A+

Balázs D. Attila Erdély Anno 1895-1944 - Régi képeslapok Erdélyországból című albumát mutatják be február 21-én, csütörtökön 18 órai kezdettel a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban.

Rendhagyó szemszögből, régi képeslapokra felfűzve mutatja be Erdély történetét ez a nem mindennapi album. A ritka képek mellett számos olyan érdekes, ám elhallgatott, s alábecsült történelmi epizód is felvillan a kötetben, amely a térséget jól ismerőknek is újdonságot jelenthet.

Az igényesen válogatott képanyag a Romániához került magyarországi területek egészét, az összes megyét, illetve vármegyét lefedi. Az időutazás során megelevenednek a kincses erdélyi városok, a pazar fürdőhelyek, az ódon várkastélyok, az egykori határállomások, de bepillantást nyerhetünk a gazdag bányavidékek életébe is. Persze találkozhatunk olyan felvételekkel is a könyvben, amelyeket sajnos ma már nem lehetne újrafotózni. Ekkor döbben rá csak igazán az olvasó, hogy miért is olyan értékes és sérülékeny Erdély. Bár ezek a képeslapok a múlt szeletei, mégis támpontok lehetnek a jelen megértéséhez, s a jövő kifürkészéséhez – vallja a szerző.erdely

Az albumba egy – a kutatók szerint – szenzációnak számító rováslelet is bekerült: az egyik 1905-ben megírt képeslapon ugyanis élő rovásírás szerepel, amely cáfolata a Magyar Tudományos Akadémia 1903-as állásfoglalásának, miszerint nem él rovás a nép körében. De a kötet még ezen kívül is számos csemegét rejt, ráadásul a kiadványhoz egyedi térképmellékletek is kapcsolódnak.

Balázs D. Attila évek óta szerkeszti a Százszorkép Kiadó népszerű erdélyi és felvidéki naptárait, amelyek hasonló szellemben születtek, mint ez a különleges album. A nagyváradi születésű szerző mindemellett számos cikkben és tanulmányban foglalkozott a külhoni magyarság helyzetével, mivel több erdélyi és magyarországi lapnak is dolgozott újságíróként, fotográfusként.

A vetítéssel egybekötött könyvbemutatón közreműködik: Köllő Csongor és Zongor Réka.
A szerzővel Köllő Katalin beszélget.

Helyszín: Szentegyház (Iuliu Maniu) u. 3. sz.
A vetítés képanyagát a Koós Ferenc Alapítvány biztosítja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X