Előadásokkal, filmvetítésekkel emlékeznek meg Jávor Pálról Aradon


-A A+

Október 26-án és 27-én első ízben szervezik meg a Jávor-napokat Aradon. Helytörténeti előadásokkal és filmvetítéssel emlékeznek meg a 20. század elején ünnepelt magyar színészére, aki Aradon született 115 évvel ezelőtt.

Az aradi és a szombathelyi önkormányzat az Európai Kulturális és Örökségi Városok és Térségek Szövetsége, az AVEC keretében szervezi meg a Jávor-napokat, amelyen a szülővárosi és a szombathelyi iskolai évekről hangzanak majd el előadások, illetve a Halálos tavasz és a Tóparti látomás című Jávor-filmek is láthatóak lesznek. A vetítések mindkét nap 19 órától kezdődnek az Arta-moziban.

Jávor Pál 1902. január 31-én született Aradon. Bognár Levente alpolgármester elmondta, egy emléktáblát szeretnének kihelyezni a színész tiszteletére, és a felújított Stúdiómozit is róla neveznék el.

Mint arról korábban beszámoltunk, idén márciusban megtalálták Aradon Jávor Pál igazi – vagy legalábbis a valódinak vélt – szülőházát. Sokáig a volt Kis-Molnár utca 11. számot tartották a szülőhelyenk, a legutóbbi feltételezés szerint azonban az egykori Alsó-Molnár utca 11. szám az igazi szülőház.

Az arad-belvárosi római katolikus minorita templom keresztelési anyakönyvében 1902. február 8-án jegyezték be az anyja után Spannenberger Pál Gusztáv Albert keresztelését, akit később vett nevére az apja, Jermann Pál. A színész később magyarosította a nevét Jávorra. Az egyházi anyakönyvi nyilvántartásban Alsó-Molnár utca 11. szám szerepel születési helyként.








EZT OLVASTA MÁR?

X