Óriási siker Szatmáron a Világjobbítók


-A A+

Az előadás kiemelkedő sikerére való tekintettel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2013. február 24-én, vasárnap 19 órától bérletszünetben ismét műsorára tűzi Tasnádi István Világjobbítók című darabját. A Tasnádi Csaba rendezte modern Don Quijote-történet igazi kikapcsolódást kínál a színházkedvelőknek: vérbő humorával, ugyanakkor gondolatébresztő üzenetével széles rétegeket képes megszólítani.vilag

A produkció különlegessége, hogy a társulat egyik örökös tagja, a Jászai Mari- és Kovács György-díjas Czintos József több éves kihagyás után ebben az előadásban tért vissza újra a szatmári színpadra.

„A Világjobbítók megejtő humorral és iróniával mutatja be az elképesztően lepusztult, balkanizálódott viszonyokat, a barbarizálódott külvilág hiszterizált mindennapjait. A gyilkos és frivol játékok mégis valamiféle derűt sugároznak: a viszonyokon felülemelkedni képes ember szikár – ámbár némiképp anakronisztikus – optimizmusát.vilag2

Előadásunk arról beszél, hogy a kulturális hagyományait elveszítő ember óhatatlanul lecsúszik és erkölcsileg talajtalanná válik. Az élő tradícióhoz való makacs ragaszkodás pedig, még ha néha megmosolyogtatóan naivnak tűnik is, a szellemi túlélés egyetlen lehetséges útja és forrása. A négyszáz éves mítosz kortárs újragondolása ezt a folyamatosságot tükrözi" – fogalmazta meg a darabbal kapcsolatos gondolatait Tasnádi Csaba rendező.vilag3

Az előadás szereplői Czintos József – Jászai Mari-díjas, Kovács György-díjas örökös tag, István István, Egger Géza, Rappert-Vencz Stella, Varga Sándor, Bándi Johanna, Laczkó Tekla, Péter Attila Zsolt, Gaál Gyula, Marosszéki Tamás és Poszet Nándor, a rendező munkatársa Bessenyei István, látványtervezője Endresz Ágnes, zenei effektjeit Borlai Gergő készítette, videografikája pedig Cristian Gătina munkáját dicséri. Az előadásban szereplő kisfilmek operatőre Süveg Károly, rendezőasszisztense Vékony Biborka, hangtechnikus Geszti István, fénytechnikus Dorogi András, technikai munkatársak: Tamás Ágnes és Végh Balázs. Alpinista szakértőként Fülöp Szabolcs erősítette a stábot, az előadás ügyelője és súgója Dobos Kata.vilag5

Az előadást román felirattal játssza a társulat.

A bérletszünetben játszott előadásra a felnőtt nézők 18 lejes, a diákok és a nyugdíjasok 12 lejes áron válthatnak jegyet a színház Horea úti jegypénztárában, hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadások előtt egy órával, illetve online is, a www.biletmaster.ro jegyértékesítő oldalon keresztül. Bővebb információkért érdeklődni a 0261-712106-os telefonszámon lehet.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X