Búcsú Bánk bántól


-A A+

Február 17-én, vasárnap este 7 órától valószínűleg utolsó alkalommal látható Sepsiszentgyörgyön a Bánk bán című Bocsárdi László által rendezett előadás. A szentgyörgyi előadás után, február 21-én, Magyarország egyik legfontosabb, emblematikus színházában, a budapesti Katona József Színházban lép fel a társulat a Bánk bánnal. A Katona József Színházban 2008-ban már vendégszerepelt egyszer a Tamási Áron Színház társulata, az ugyancsak Bocsárdi által rendezett A nyugati világ bajnoka című előadással.

Bank02 resize

A Bánk bánt eddig huszonkét alkalommal játszotta a társulat, ezek között volt négy marosvásárhelyi, egy kisvárdai és egy nagyváradi vendégjáték. A produkció a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a Budapest Főpolgármesteri Hivatal által felajánlott fődíjat; az előadásban nyújtott Bánk-alakításáért Mátray László elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott különdíjat; Biberach szerepének alakításáért pedig Pálffy Tibor elnyerte Leleszi Tibor, Kisvárda város polgármestere által felajánlott díjat.

Bank03 resize

A Nagyváradon tartott 6. Interetnikai Színházi Fesztiválon a Bánk Bán színreviteléért Bocsárdi László rendező elnyerte a Legjobb rendezésért járó díjat, Szakács László színművész pedig az előadásban nyújtott Petúr bán szerepéért a Legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el.

Bank14 resize

A szentgyörgyi előadásra az Ábel-bérletek mellett a tavalyi évadból elmaradt felnőtt-bérletek és diákbérletek is érvényesíthetők előzetes helyfoglalás alapján. Érdeklődni, helyeket foglaltatni a Városi Kulturális Szervezőiroda 0267 312 104-es, 0728 083 336-os és 0746 208 811-es telefonszámain lehet.

Bank07 resize








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X