Vasárnap kezdődik a 12. Ars Hungarica Nagyszebenben


-A A+

12. alkalommal szervezik meg az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben, vasárnap délután 5 órakor könyvbemutatóval, filmvetítéssel és teakóstolóval nyílik az egyhetes eseménysorozat.

A fesztivál „célja kulturális élményt kínálni a látogatóknak, a helyi közösségnek és hangsúlyozni a magyar jelenlétet a Kárpát-medence határán” – fogalmaz honlapján a szervező HÍD egyesület.A megnyitón Borsos Miklós: Visszanéztem félutamból című könyv nagyszebeni részének német és román nyelvű fordítását mutatják be, ezután a szerző Szülőföldjeim című filmjét vetítik. Ezt követi Ivácson Rebekka: teaTIME kiállításának megnyitója, majd kellemes kamarakoncert kíséretében a világ teáinak ízeit kóstolhatják meg a jelenlévők.

A meghívott előadók között szerepel az Osonó Színházműhely Piknik egy japán szőnyegen című előadásával, Palya Bea, aki felnőtt, illetve gyermekkoncerttel is készül, Szász Hargita kommunikációs szaktanácsadó, aki első regényét, a 365-öt viszi el Nagyszebenbe, vagy például Falusi Mariann és Sárik Péter, akik Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük! című koncertjével érkeznek a városba.

A fesztivál teljes programja itt olvasható.








EZT OLVASTA MÁR?

X