Erre a kérdésre keresi a választ a Temps d’Images fesztivál (november 5-12.) egyik kulcselőadása Kolozsváron, amely megtörtént eseten alapul. A Ki ölte meg Szomna Grancsát? előadással szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy megérett az idő az állami roma színház megalapítására.

Tíz évvel ezelőtt a Hargita megyei Csíkszépvízen holtan találtak egy 17 éves roma lányt, aki felakasztotta magát a szülői ház pajtájában. Az előadás – amelynek szereplői roma színészek – azt a kérdéskört járja körül, hogy miért kellett meghalnia Szomnának, Csíkszépvíz első roma fiataljának, aki a középiskolába is bejut. Akit az osztályfőnök, a pap, a polgármester is példakánt említ, hogy jól tanult, hogy szófogadó volt, hogy tisztálkodott, hogy istenfélő volt, hogy beilleszkedett.

Ahogy halad előre az előadás, úgy derül ki, hogy Szomnának, bár jól tanult, tisztálkodott, mindig az utolsó padban kellett ülnie, hogy bár az integráció példájaként emlegették, a polgármesteri hivatal a buszjegyét sem állta, amellyel eljutott volna Csíkszeredába, a középiskolába, hogy istenfélő volt, de a hite, az egyház támogatása nem volt elegendő ahhoz, hogy megakadályozza őt az öngyilkosságban. Az előadás ugyanakkor a roma közösség fele is kritikus: Szomna családja nem képes megérteni lánya törekvéseit, és korán férjhez akarja adni az iskola helyett, mert ez a hagyomány: a patriarchális roma társadalom azt várja el a tizenéves lánytól, hogy háziasszony, anya legyen, aki kiszolgálja urát.

Az előadás egyik jelenetében Szomna azt hányja a roma és a magyar közösség szemére, hogy nem emberek, mert képesek hatalmas nyomorban, koszban és „sötétségben” élni, ugyanakkor nézni, hogy mások ebben élnek, hogy az asszonyok képesek elviselni alárendeltségüket, a családon belüli erőszakot. Mihai Lukács rendező még ennél is tovább megy: a magyar többséget képviselő szereplő, a szintén szegénységben élő Ildi – aki folyton azt hányja a romák szemére, hogy lopják az erdőt – arra a kérdésre, hogy mit tegyenek Szomna könyveivel, azt válaszolja: a vécében a helyük, jók lesznek vécépapírnak. A gesztus is jelzi: a mélyszegénység – nemzetiségtől függetlenül – beszűkíti a tudatot, a romániai oktatás pedig nem lesz a cigányság megmentője.

Az iróniával tűzdelt előadás a politikusoknak is üzen: elhangzik, sokan hagytak itt már vödröt, húst és pixet, sőt a „piros virág” sem hiányzott, de nyomukban más nem maradt. 

De miért kellet meghalnia Szomna Grancsának?

Hogy miért kellett meghalnia Szomna Grancsának? A kérdésre az előadás legerősebb jelenete ad félreérthetetlen választ. Szomna öngyilkossága közben magyarázza el, hogy két világ közé szorult, és mindkettőtől szenvedett: a többségi társadalom úgy várta el tőle a beilleszkedést, hogy közben éreztette vele, mégiscsak cigány, a roma társadalom pedig azzal fojtogatta, hogy nem támogatta és nem értette őt kitörési törekvéseiben. A 17 éves Szomna halála előtt ezt az üzenetet írta a falra magyarul: „Az iskola én vagyok.”

Az előadás utáni beszélgetésen az Ildit játszó Zita Moldovan elmondta, személyesen látogatott el Csíkszépvízre, a tragédia helyszínére, hogy megértse, mi történt Szomna Grancsával. „Kezdetben azt hittem, ezért vetett véget az életének, mert nem engedték iskolába. De amikor szóba álltam a családdal, a szomszédokkal, a tanárokkal, rá kellett jönnöm, hogy ez sokkal bonyolultabb: azért halt meg, mert nem fogadta be egyik világ sem. A rasszizmus, amely a többségi társadalom részéről érkezett, és az, hogy a családja köréből sem kapott támogatást, az igazi oka annak, hogy megtette ezt a végzetes lépést. Téves az a megközelítés, hogy csak a család hibás. Valóban, a gáborcigányok nagyon zárt közösségben élnek, a maguk hagyományaikkal, de valódi támogatást nem kaptak. Voltam a család házában, láttam, milyen szegények, egyszerűen nem tudták megengedni maguknak, hogy a lányuk autóbusszal Csíkszeredába menjen iskolába. A lányt a pap támogatta anyagilag” – mondta a színésznő.

Állami roma színház?

A beszélgetésen elhangzott, az előadás egy nagyobb projekt része: roma előadássorozattal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy megérett az idő az állami roma színház megalapítására. Ennek a sorozatnak a része például a Gadjo Dildo vagy a Del Duma.

Mihaela Drăgan színésznő emlékeztetett, Romániában 12 kisebbségi színház működik, magyar, német és zsidó, miközben egyetlen roma színház sincs, holott hivatalosan a második legnépesebb kisebbség a roma. „Itt az idő, hogy megteremtsük az állami roma színházat, hiszen több roma színész is dolgozik Romániában, tehát van humánerőforrás” – mondta Mihaela Drăgan.

Zita Moldovan elmondta, az ügyben megkerestek különböző állami intézményeket, de mindezidáig nem kaptak érdemleges választ. „Amikor végre sikerült kihallgatást kérni a kulturális minisztertől, fogadott is bennünket, de azt hitte, múzeumot akarunk alapítani. A többi intézményhez hasonlóan azt válaszolta, persze, persze, lehet szó róla, de az ujját már senki sem mozdítja” – magyarázta. A résztvevők emlékeztettek, hogy az országos roma integrációs terv része a színház megalapítása, de ez csak leírt szó maradt, akárcsak a terv többi része.

Mihai Lukács rendező elmondta, az egyik volt kulturális miniszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy nem lehet a színházat megalapítani, mert nincs a romáknak színházi hagyományuk. „Ez tévedés" – szögezte le a rendező. Ez jelzi, hogy mennyire nem kulturált a kulturális miniszter” – szúrta közbe Liana Ceterchi színésznő. A rendező elmondta, nem is olyan régen a román fejedelemségekben éppen a rabszolgaságban tartott romák voltak azok, akik az úri népség szórakoztatására például bábszínházat csináltak, ezt a mesterséget ugyanis a többségi társadalom szégyenletesnek tartotta.

Mihaela Drăgan színésznő biztosította a hallgatóságot, hogy nem adják fel az elképzeléseiket, és további lépéseket tesznek, hogy a színház ne csak álom maradjon. Arra a kérdésre, hogy mennyire fontos, hogy az állami roma színházban az előadások romani nyelven szóljanak, Mihaela Drăgan elmondta, egyik céljuk az, hogy ezen a nyelven is játsszanak, ám be kell látni: sok roma már nem beszéli a nyelvet, így az előadásoknak csak egy része szól majd romani nyelven. Az elképzelések szerint a színház nagy hangsúlyt fektetne a romák és a többségi társadalom közti feszültségek feloldására, de nem mondanak le arról sem, hogy egyszer romani nyelven szólaljon meg Csehov a színpadon.