Romániai erdőirtásokról szóló filmet díjaztak a Lakiteleki Filmszemlén


-A A+

A zsűri a székelyudvarhelyi rendező, Szabó Attila Méregzöld mesék című filmjének ítélte a XVII. Lakiteleki Filmszemle fődíját, írja az MTI.

Az erdélyi rendező alkotásáért az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Kulturális Alap keretéből felajánlott egymillió forint összegű díját vehette át.     

Különdíjat nyert a filmszemle 2014-es fődíjasa, a sepsiszentgyörgyi Vargyasi Levente Tehenesek című filmjével, illetve a 2015-ös fődíjas, a székelyudvarhelyi Csibi László kolozsvári holokauszttúlélőről forgatott Nussbaum 95736 című alkotásával. Csibi Lászlóval készült interjúnk itt olvasható.

Elismerték továbbá a budapesti K. Kovács Ákos Kanjiza Calling című alkotását, a magyarkanizsai Fejős Csilla Fohász a déli végeken című filmjét, a Fejér megyei Csabdiban alkotó Major Anita és Margittai Gábor Szamár-sziget rabjai című filmjét. Díjat vehetett át a Tajvan 2017 - Nemzetközi Folklór és Népi Játék Fesztivál című film rendezője, a budapesti Kovács Zsuzsánna, és a pécsi Molvay Norbert Ha nem segít a Mindenható című alkotásáért.     

A filmszemlét tizenhetedik alkalommal hirdette meg a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, idén a Dunaversitas Egyesület mellett az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft.-vel közösen. Az Eiben István operatőr emlékére megrendezett XVII. Lakiteleki Filmszemlére krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban lehetett nevezni. A felhívásra hazai és határon túli alkotóktól összesen 114 film érkezett. Az előzsűri 27 alkotást javasolt a háromnapos szemle versenyprogramjába.  A 30 tagú zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer volt.








EZT OLVASTA MÁR?

X