Megvan Erdély két legszebb magyar dala
A marosvásárhelyi Vecker együttes és a székelyudvarhelyi Simó Annamária és zenekara egy-egy szerzeménye bizonyult Erdély két legszebb magyar dalának szombat este a kolozsvári Bulgakovban szervezett gálán.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete harmadik alkalommal hirdette meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázatot, amelyre 2016 augusztusa után magyar nyelven íródott, saját szerzeményeket vártak. A verseny eredményét Facebookon tették közzé a szervezők.
A verseny célja a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása mellett az, hogy felkarolják azon zenekarokat, akiknek még nem volt lehetőségük kilépni a világba, és megmutatni tehetségüket a nagyközönség előtt.
Idén összesen ötven dalt neveztek be, ezeket 25 év alatti, valamint 25 év feletti kategóriákban értékelte a zsűri, amelynek tagjai André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Hary Judit operaénekes és Gábora-Máté Éva zenész voltak. A jelentkezők közül hét dalt választottak ki, ezeket adták elő a szombati gálán.
2016-ban szintén két csapat osztozott az elismerésen: a Dreamland Residence és a No Sugar.
- 33256 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33258 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33259 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33260 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33261 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33261 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni