Ady 140: Nagyváradon 14 hónapon át idézik fel a költő emlékét


-A A+

14 hónapig havonta szerveznek Ady Endréhez köthető rendezvényeket Nagyváradon. A sorozat a költő születésének 140. évfordulóján, november 22-én kezdődik, és halálának 100. évfordulóján 2019. január 27-én zárul.

A programsorozat a nagyváradi Ady-szobor koszorúzásával kezdődik, tájékoztatott Imre Zoltán, az Ady Endre Emlékmúzeum vezetője és Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia menedzserigazgatója.A múzeumigazgató köszönetet mondott a nagyváradi önkormányzatnak azért, mert kérésére visszahegesztették a szobrot körülvevő kerítésre a kaput, és lekövezték az utat, így idén már nem sárban taposva jutnak el majd az emlékezők koszorúikkal, virágaikkal a szoborig.

Ady születésének évfordulóján tehát 18 órától koszorúzással kezdődik az ünnepség, majd Imre Zoltán, Péter I. Zoltán helytörténész és Szűcs László, a Várad irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője idézi fel Ady gyermekéveit, ifjúságát, életének Nagyváradra érkezéséig tartó szakaszát. Ezt zenés-verses összeállítás követi, melyben Meleg Vilmos versekkel lép fel. Mint mondta, a nagyváradi filharmónia is bekapcsolódik a megemlékezésekbe, az első alkalommal Tasnádi Ferenc és Ferencz Vilmos Radó Judit zongorakíséretével megzenésített Ady-verseket ad majd elő. Többek között a Nézz, Drágám kincseimre, az Őrízem a szemedet megzenésített változatát hallhatja a közönség, de A Tisza-parton című versnek két változata is felcsendül.A felkészülést Lászlóffy Zsolt karnagy is segíti, ez alkalommal ugyanis az énekeshez választottak verset, mivel a filharmónia énekkarának egy része Nyugat-Európai turnén van, árulta el Meleg Vilmos.Imre Zoltán elmondta, hogy az emlékmúzeumban havonta terveznek majd megtartani egy-egy Adyhoz kötődő beszélgetést, konferenciát, koncertet a következő 14 hónapban. November 23-ától rendhagyó kiállítást is láthatnak majd a múzeumban, első alkalommal kerül ki Ady Endre egykori íróasztala a kiállítótérbe, ehhez bárki leülhet majd. Az asztalon kutyanyelvek lesznek, és erre Fehér Dezső felszólításának szellemében – „Írj úgy, mint Ady!”  – bárki papírra vésheti gondolait, verseit, lehetőleg Ady stílusában. Az így született írásokból 2018 januárjában, Ady Endre halálának 99. évfordulóján hallhatnak majd válogatást az érdeklődők.

(Címlapfotó: Ady Endre és a holnaposok nagyváradi szoborcsoportja. Forrás: Panoramio.com)








EZT OLVASTA MÁR?

X