Egy mondatot keres az 59 éves Kolozsvári Rádió


-A A+

A kolozsvári rádiósok egyetlen mondatba szeretnék süríteni a közszolgálati stúdió műsorainak hangulatát, lecsapódását a hallgatókban. Ehhez kérik segítségüket.

„Az ötlet nem új, és bevallottan kölcsönkért. Egyszerűen időszerű. Rövid jellemzést kérünk-várunk, lehetőleg egy mondatban arról, hogy a hallgatók milyennek érzékelik-értékelik a Kolozsvári Rádiót. A kampány kezdete egybeesett az UNESCO által kihirdetett Rádió Világnapjával, a zárás (március 11.) pedig a Donát úti stúdió születésnapjának közeledtét jelzi majd. A legfrappánsabb, legeredetibb mondat tulajdonosa meghívót kap a Kolozsvári Rádióba" - mondta Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese.rostas-peter istvan

Az idők folyamán rengetegen mondtak véleményt a Kolozsvári Rádióról. „Évszázados barátság köt a Kolozsvári Rádióhoz"- mondta Orosz Lujza színművész. Demény Péter író szerint: „bizonyos értelemben és némi költői túlzással, de vállalom, hogy az életem háttere..." Madaras Péter állatorvos, a rádió állandó szakértője: „Segít otthon lennem. Valahogy erősíti bennem az otthonosság érzetét." Solymosi Zsolt unitárius lelkész, maga is rádiós elmesélte, hogy: „...a szobában egyértelműen a világhálón keresztül szól, az irodában, a munkahelyen is, az autóban egyértelmű, hogy hol. A legjobb az, amikor néha hazamegyek a szüleimhez és egy jó régi, recsegő rádión az udvaron szól, ami azt jelenti, hogy mindenki a maga foglalatossága mellett ezt hallgatja."kolozsvari radio banner

A Kolozsvári Rádió honlapjára megérkeztek már az első rádiómondatok: „Egy hang a zűrzavarban, egy szó a hangzavarban, egy simogatás a szóáradatban..." Vagy: „Egy ismerős hang érkezik az éterből,ahogy a finom illat száll az ételből."

De bővebb, hosszabb is van: „A Kolozsvári Rádió számomra egy hangos lexikon, mely igényeimet sok szempontból kielégíti rendkívül sok színes és érdekes műsorával, amiért csak hálás és hűséges hallgatója voltam, vagyok és leszek ezután is."radiomondat

A kolozsvári rádiósok mindenféle mondatot jó szívvel fogadnak, legyen az egyszerű-, összetett- vagy körmondat. Milyennek hallja a Kolozsvári Rádiót? A rádiómondatot a Donát úti médiaintézmény honlapján, a kolozsvariradio.ro-n lehet megírni. A Facebookon is létrehoztak egy Rádiómondat nevű eseményt, ott is hozzászólásban lehet rádiómondatolni, de akár hagyományos levélben is elküldhetik a rádiómondatot. Cím: Kolozsvári Rádió - Donát út 160., Kolozsvár, Irányítószám: 400331

A Rádiómondat eredményhirdetése március 15-én, a Kolozsvári Rádió 59. születésnapján lesz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X