Eddig ismeretlen Szent László-falkép került elő Erdélyben


-A A+

Szent László legendáját ábrázoló falképre bukkantak a kutatók az erdélyi Somogyom szász evangélikus templomában. Az októberben tett felfedezésről Kiss Loránd erdélyi falkép-restaurátor számolt be az MTI-nek. 

Elmondta: néhány társával évek óta önkéntesként járnak vissza a Szeben és Maros megye határán fekvő település középkori templomába kisebb karbantartási munkákat elvégezni, az eltörött tetőcserepeket kicserélni, és amikor lehetőség van rá, falkutatást is végeznek. Így állapították meg néhány héttel ezelőtt, hogy a középkori templom belső falain a fehér mészréteg alatt található Erdély egyik legösszefüggőbb középkori falképegyüttese, melynek egyik regisztere a Szent László-legendát ábrázolja. Ennek egyelőre csak az üldözési jelenetét sikerült láthatóvá tenni, a legenda ábrázolásának mintegy négyötödét még a későbbi mészrétegek borítják. Hozzátette: a somogyomi templomban megmaradt falképek összfelülete meghaladja a száz négyzetmétert.Kiss Loránd elmagyarázta: Somogyomban a teljes szentély falfestése megőrződött a mészréteg alatt, és a hajó északi falán négy egymás fölötti regiszterben láthatók figurális falképek. A legfelsőbb regiszter ábrázolja Szent László legendáját. Hozzátette, hogy egy regiszterben - a képregényekhez hasonlóan - egy legenda, történet főbb jeleneteit ábrázolták.

A Szent László-falképek lehetséges értelmezéseiről Jánó Mihály művészettörténész nemrég Kolozsváron is előadást tartott, az itt elhangzottakról a Maszol is beszámolt.

Az MTI kérdésére kifejtette: a Szent László-legenda képsora általában a szent királynak a nagyváradi várból való kivonulását, a magyar lányt elraboló kun vitéz üldözését, a kun vitézzel vívott csata jelenetét, a legyőzött vitéz lefejezését és a pihenés jelenetét ábrázolja. Hozzátette: a legenda jelenetei szinte valamennyi ismert ábrázoláson ugyanazok, a falképek csak a részletekben és a festő stílusában térnek el egymástól. Ezért is gondolják, hogy lehetett egy korai ábrázolás, előkép, amit a későbbi festők utánozni próbáltak. Azt is megjegyezte, hogy a legtöbb Szent László-legendát ugyanabban az időszakban, 14. század második és a 15. század első felében festették.

Kiss Loránd elmondta: kevéssé ismert tény, hogy több szász evangélikus templomban is maradtak meg Szent Lászlót ábrázoló falképek. Somogyom húsz kilométeres körzetében Szászivánfalva (Ighisul Nou) és Ecel (Atel) evangélikus templomában találhatók hasonló falképek. A restaurátor megjegyezte: a szászivánfalvit három évvel ezelőtt sikerült teljesen feltárni, konzerválni, és részben a restaurálása is megtörtént. Az eceli Szent László-ábrázolás rendhagyó módon a középkori templom szentélyének az északi külső falát díszítette, és ma a templomhoz később hozzáépített sekrestye padlásterén látható.

A falkép-restaurátor szerint a szász templomokban őrzött képek azt igazolják, hogy Szent László kultusza nemcsak Székelyföldön volt hangsúlyos, hanem a történelmi magyar királyság más területein is. Megjegyezte: Erdélyben arra is van példa, hogy a magyar szenteket, középkori görög-keleti templomok belső falára is felfestették. Példaként a Hunyad megyei Kristyor (Criscior) és Ribice (Ribita) ortodox templomait említette. 








EZT OLVASTA MÁR?

X