„Weinstein egy szörnyeteg” – előállt vallomásával Salma Hayek


-A A+

Salma Hayek a The New York Timesban azzal vádolta meg a filmmogult, hogy számos alkalommal szexuálisan zaklatta őt, és azzal is megfenyegette, hogy megöli.

A színésznő azt írta, hogy Harvey Weinstein évekig „szörnyetegként” viselkedett vele. Salma Hayek 2002-ben a Frida című filmben dolgozott együtt a producerrel, aki a forgatás alatt végig pocskondiázta színészi munkáját, mert szerinte nem volt elég szexi a szerepében. 

Szexuális ajánlataival üldözte, többek között azt akarta, hogy vele zuhanyozzon, vagy engedje, hogy nézze, amint zuhanyozik, masszázst, orális szexet ajánlott neki, és rá akarta venni, hogy egy másik nővel meztelenül legyen együtt, de Hayek minden követelését elutasította, ami egyre nagyobb dühöt váltott ki a producerből. Hayek arról is vallott, hogy Weinstein miatt került be egy Ashley Juddal forgatott meztelen leszbikus szerelmi jelenet a filmbe, mivel a producer azzal fenyegetőzött, hogy máskülönben nem fejezik be a filmet.Forrás: hotflick.net

Amikor az általa feleslegesnek tartott szerelmi jelenetet forgatták, Salma Hayek csak nyugtatóval volt képes elfojtani a remegését és a sírását, és folyton hánynia kellett. Nem azért, mert meztelenül kellett mutatkoznia, hanem azért, mert ez a jelenet csak Weinsteinnek szólt.

Weinstein nem tűrte a visszautasítást, ezért dühösen egyszer azt mondta a színésznőnek: „Meg foglak ölni, ne hidd, hogy nem tudlak”.

A Weinstein-botrányban eddig több tucatnyi filmszínésznő vádolta meg a producert szexuális zaklatással és bántalmazással, köztük Rose McGowan, Angelina Jolie és Gwyneth Paltrow. McGowan volt az első, aki elmondta, hogy Weinstein szexuális erőszakot is elkövetett vele szemben.

Hayek azzal magyarázta eddigi hallgatását, hogy nem tartotta elég fontosnak saját ügyét, inkább örült annak, hogy képes volt elfelejteni és megbocsátani a zaklatásokat, és a külvilág felé szívélyesen viselkedni Weinsteinnel. A lapban közölt cikkben a színésznő megjegyezte, utólag úgy gondolja, hogy a rendezőhöz, Robert Rodriguezhez, és annak akkori feleségéhez, valamint Quentin Tarantinohoz és George Clooney-hoz fűződő baráti kapcsolata menthette meg őt attól, hogy Weinstein megerőszakolja.Harvey Weinstein, Francois Pinault (Salma Hayek férje) és Hayek 2013-ban | Fotó forrása: newyorkdailynews.com

Weinstein szóvivője a színésznő vallomását követően közölte: a producer nem emlékszik arra, hogy ő vette volna rá Hayeket a leszbikus szexjelenetre, és nem is volt jelen ennek forgatásán. „A Salma által bemutatott szexuális vádak nem helytállóak, és azok, akik szemtanúi voltak az eseményeknek, máshogy emlékeznek” – fogalmazott a szóvivő.

A Frida Kahlo mexikói festőnőről szóló életrajzi dráma hat Oscar-jelölést kapott, Hayeket a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjra jelölték. A filmet végül a legjobb filmzene és a legjobb smink kategóriában díjazták.

Hayek cikke végén azt hangsúlyozta, hogy amíg a filmiparban nem valósul meg a nemek közötti egyenlőség, a közösség termékeny táptalaja lesz a ragadozóknak.

(Címlapfotó forrása: nytimes.com)








EZT OLVASTA MÁR?

X