Peer Krisztián költőt, dráma- és filmírót, dramaturgot kérdezte pénteken este Kőrössi P. József a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban. A Déry Tibor- és Füst Milán-díjas meghívott kendőzetlen őszinteséggel beszélt élete mélypontjairól, éppúgy mint munkájáról.

A decemberi nagyváradi Törzsasztal-est kezdetén Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője a lap 11-es száma – melyből például Imre Zoltán írásából kiderül, mennyiért is kelt el valóban a csucsai kastély – mellett a közönség figyelmébe ajánlotta a december 21-i Gyújtópont+-estet, illetve két januári eseményt: Lipcsei Márta verseskötetének és az Élő Várad Mozgalom antológiájának bemutatóját.

Peer Krisztián Dorogon született, nevét úgy kapta, hogy édesapjának akkor egy Krisztina nevű nővel volt viszonya, s mivel 1974-ben nem volt ultrahang, miután megszületett, hogy fiú édesanyja ezt a nevet mondta. Később elmesélte, hogy édesanyja „benneragadt” egy rossz házasságban, melynek része volt az apa alkoholizmusa és a bántalmazás is. Mind édesapja, mind édesanyja problémás családból származik, s néha magán is észreveszi, hogy ő is hasonló módon viselkedik, gondjai voltak például az alkohollal. Sajnos tucattörténet az övéké, az apa antikommunista tettnek állította be, hogy nem tanult tovább, de ez frusztrációhoz, a frusztráció pedig alkoholizmushoz vezetett.

Pesten a Trefort gimnáziumba került, biológia szakon tanult, de matematikaversenyenek is részt vett, a természettudományok felől egy kamasz-szerelem fordítja el – mesélte Peer Krisztián. Beleszeretett egy lányba, akibe több fiú is szerelmes volt, és mivel az egyik hódoló verseket írt, úgy döntött, hogy ezt ő is kipróbálja. Harmadikos gimnazista, mikor már országos lapokban jelennek meg versei s az irodalom irányába fordul. „Egy-ügyű vagyok, ha irodalommal foglalkozom, mással nem” – mondta, s az est során még említette: általában egyszerre egy dologra figyel, azzal foglalkozik, legyen az írás vagy póker. A sárvári táborban is járt, bár ott inkább prózaírókkal, köztük Dragomán Györggyel és Cserna-Szabó Andrással volt egy csoportban, ám sárvári estek folytatódtak Budapesten, azokra eljárt. „A költők szeretnek csapatban lenni” – mondta, mikor szóba került Térey Jánossal való barátsága.

„Az önsorsrontásnak egy elrontott sors a vége” – fogalmazott Peer Krisztián, aki abbahagyta a versírást, majd színházi és filmes munkákból is élt. Teleírt jegyzetfüzeteket, de azok elvesződtek, két laptopját is ellopták az évek során. „A depresszió hajlamos arra, hogy az igazság fényében tündököljön” – fogalmaz a szerző, aki arról is beszélt, hogy örökségét használva, frankhitelből vett egy lakást Budapesten, melynek felújítása többe került a várnál, időközben albérletet is fizetett, anyagi helyzete romlott, voltak hetek, hogy hét éjszakából ötöt a kultikus Sirály irodájában aludt... A frankhitelből végül sikerült kikeveredni, mint elhangzott, erről az Indexen videosorozat jelent meg. A lényeg, hogy a Mérő László játékelméleti könyvében olvasottak segítségével, a „gyáva nyúl” stratégiát alkalmazva megértette a bankkal, hogy neki már nincs vesztenivalója...

Halálugrás, biztosítókötéllel

Peer Krisztián 37 éves, mikor megismerkedik az akkor húsz éves Mocsár Zsófiával, aki díszlet- és jelmeztervező, valamint intermédia szakon tanult. Ez a kapcsolat segített a talpraállásban, majd, mialatt a lány az edmontoni Albertai Egyetemen díszlet- és jelmeztervezést tanult egy ösztöndíj segítségével, ekkor Peer Krisztián elvonult egy fűtetlen faházba, úgymond kipróbálni a legmélyebbet, úgy vélte, hogy kapcsolatuk véget ért. „Halálugrás volt, biztosítókötéllel” – mondta erről az időszakról, hiszen rendszeresen cseteltek, videocseteltek Zsófival, a ház pedig édesanyjáé, tehát ha igazán nagy baj lett volna, lett volna aki segít. Kapcsolatuknak azokban nem akkor lett vége, Zsófi hazatér, tervezgetnek, az író rendszeresen pókerezik, így stabil jövedelemhez is jut, Zsófia pedig elmondja, gyermeket szeretne tőle.

Bár Peer Krisztián, mint mondta, mivel Zsófia díszlet- és látványtervezői munkája nemzetközi karrierre is módot adott, ötletember akart lenni a lány mellett, újra elkezdett verseket is írni. Majd 2016  júniusában Mocsár Zsófia meghalt, C típusú agyhártyagyulladásban. „Nem voltak jelek, még láz sem, nemhogy tarkómerevség” – idézte fel Peer Krisztián annak az utolsó éjszakának a történetét, melyen még álomba simogatta a pár napja torokfájásra panaszkodó Zsófit, majd saját szobájában hajnalig dolgozott. Reggel kutyájuk ébresztette, s ez annyira szokatlan volt, hogy Zsófihoz ment, akit ekkor már görcsökben talál... Mindent megmozgattak, amit lehetett, hiszen kiderült, egykori osztálytársai közül ketten is vezető beosztású kutatók, orvosok lettek, de nem volt segítség. Az orvosok már mind tudták azt, amit ő magának sem akart beismerni: a lány menthetetlen. A 42 című verseskötet az előtte – utána versekkel – ezekből fel is olvasott – a lánynak állít emléket. Szokatlan a formája is – egyes lapok nincsenek felvágva, hogy az olvasó maga jusson el az azokban rejtőző versekig...