Fölszállott a páva: kialakult a döntő mezőnye


-A A+

A második középdöntő öt továbbjutójával kialakult a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjének mezőnye.

A Duna televízióban élőben sugárzott második középdöntőből a zsűri pontjaival az énekes szólisták és énekegyüttesek közül továbbjutott Sőregi Anna és kísérője Komáromi Kristóf, a hangszeres szólisták és zenekarok közül a Pósfa Zenekar, a táncos szólisták és táncos párok közül Fodor Mátyás, míg a néptáncegyüttesek közül a Tatrospart Néptánccsoport, így ők folytathatják a szereplést a döntőben. A közönség szavazatival a Kalotaszeg Legénytársulat jutott tovább.Ezzel kialakult a végső lista, így a december 29-i döntőben a fenti versenyzők mellett a közönség a Pendely Énekegyüttes, Debreczeni-Kis Helga citerás, Haraszti József, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és az Ördöngös Zenekar produkcióját tekintheti meg.

A második középdöntő extra fellépője az Esszencia zenekar volt.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös tehetségkutatóját idén a Hagyomány összeköt! mottóval felnőttek számára rendezik meg.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is. A Fölszállott a páva műsorvezetői Novák Péter és Morvai Noémi.








EZT OLVASTA MÁR?

X