Zenés-táncos évkezdés várható a nagyváradi színházban


-A A+

Januárban igazi zenei csemegékkel készül a Szigligeti Színház: zenés vígjáték, opera, operett és klasszikus zenei koncert is lesz a nagyváradi színpadon.

Operett a külső Józsefvárosból

Csókos asszony című, tavaly debütált operettjével érkezik Nagyváradra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az olyan közismert slágereket, mint a Csókos asszony, az Éjjel az omnibusz tetején, a Los Angeles, a Mi muzsikus lelkek, a Gyere, te nímand!, vagy a Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, felvonultató előadást január 13-án (Tanay Emil-bérlet), illetve 14-én (Bessenyei György-bérlet) láthatja a közönség.

Kolozsváron vendégszerepel a Nagyvárad Táncegyüttes

VANmeSE című gyermekelőadásával Kolozsváron lép fel január 14-én 11-kor a Nagyvárad Táncegyüttes. „A mai kisgyermekek mindennapjaiban egyszerre megférnek a hagyományos gyermekdalok és játékok, a számítógépes nyelvezet, régi mesék és új történetek, csuhé baba és kindertojás, a körülöttük lévő világ modern elemei. Ezt az új összhangot keressük mai költők gyermekszemüveggel írt, friss verseivel, ritmusjátékokkal, sok-sok zenével és tánccal” – mondta Foltin Jolán, rendező.
Az előadás kiváló kortárs szerzők (túlnyomó részt Szabó T. Anna és Kukorelly Endre) gyermekverseire épít, melyeket szintén kortárs zeneszerzők, Kiss Ferenc és Lázár Zsigmond zenésítettek meg. A gyermekversekből és népszokásokból építkező előadás rítusok és ritmusok játéka, amely a kisgyerekeket és a nyugdíjas korú nézőket is egyránt magával ragadja. Az előadás 6 éves kortól javasolt.

Kodály-művek a magyar kultúra napján

Január 22-én, 18 órától, a magyar kultúra napján a Kodály Filharmónia vendégeskedik a Szigligeti Színházban. A Bihar Megyei Tanács és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának, illetve a megye és a cívisváros kulturális intézményeinek együttműködése keretében Nagyvárad testvérvárosának klasszikus zenei formációja a névadó Kodály Zoltán olyan zeneműveivel lép színpadra, mint a Budavári Te Deum, a Galántai táncok, avagy a Psalmus Hungaricus. A koncert előtt átadásra kerülnek a Magyar Kultúráért Díjak. 

Szabó T. Anna kisregénye táncban

Január 26-án Senki madara címmel új előadásra készül a Nagyvárad Táncegyüttes: Szabó T. Anna kisregényéből Tóth Tünde rendez táncszínházi előadást. „A Senki madara újkori mese, mégis a műfaj évezredes hagyományaira épít. A mese, egy olyan anyag, amely pontosan érzi, hogy hol vannak lelkünk szövetén a szakadások és azokat foltozza össze finom szövetű fonalával. A mese - Szabó T. Anna írásának szavait idézve - az, ami az ürességből hívja elő a teljességet” – mondja Tóth Tünde, rendező.

Rendkívüli operaelőadás

Január 27-én, 18 órától Selmeczi György Boldogasszony lovagja című vígoperája vendégszerepel a Szigligeti Színházban. Az előadás a Kolozsvári Magyar Opera és a budapesti Művészetek Palotája koprodukciójában jött létre. Az esemény fővédnöke Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke. A megyei önkormányzat által támogatott eseményre az érdeklődők kedvezményes, 20 lejes egységáron tekinthetik meg a nagyszabású alkotást, amely méltóképpen zárja a 2017-es Szent László Emlékévet. 








EZT OLVASTA MÁR?

X