Hamarosan itthon is bemutatják A Viszkis című filmet


-A A+

Január 26-án mutatják be a romániai filmszínházakban a csíkszeredai származású, Budapesten legendássá vált bankrablóról, Ambrus Attiláról szóló filmet. Antal Nimród filmjét olyan településeken is vetítik, ahol nincs mozi.

Jó hír mindazoknak, akik régóta érdeklődnek Erdélyben arról, mikor lesz látható nálunk is a Magyarországon november 23-án bemutatott A Viszkis. Amint azt a Vándormozi hírül adta, a filmalkotást január 26-tól forgalmazza a Taylor Projects a Cinema City bukaresti és romániai filmszínházaiban, valamint más mozikban. Ambrus Attila több vetítésen is jelen lesz, és közönségtalálkozókon is részt vesz, erről a napokban szolgáltatnak részletes információt a szervezők.

A Vándormozi-kezdeményezés keretében a film eljut olyan településekre is, ahol nincs mozi.

Bemutatása óta Magyarországon a filmet hatalmas érdeklődés övezi: az első hétvégén több mint 65 000 nézőt vonzott. A filmet csak az elmúlt hétvégén csaknem hétezren látták, és több mint valószínű, hogy a héten át fogja lépni a 300 ezres határt, amire alig több mint 10 magyar film volt képes az elmúlt huszonnyolc évben.

A Viszkis népszerű legendáját az táplálta, hogy mindig egy lépéssel a rendőrség előtt járt, nevét pedig annak köszönheti, hogy minden bankrablása előtt megivott egy pohár viszkit. A filmben Ambrus Attilát Szalay Bence alakítja, aki a film elején egy vasúti szerelvény aljára kapaszkodva szökik át Magyarországra. Követhetjük, miként válik egy hokicsapat kapusává, de egyetemista szerelmének szülei a szegénysége miatt eltanácsolják lányuktól. A Viszkis egyre éhesebb a sikerre, egyre többet akar magának, és új szerelmének, akit a filmben Móga Piroska alakít. Az utolsó balhéja viszont kudarcba fullad, és végül a régóta nyomában lihegő makacs nyomozó (Schneider Zoltán) kezei közé kerül, aki kíméletlenül szembesíti őt a tetteivel. 

Antal Nimród a film magyarországi bemutatója előtt az MTI-nek elmondta: az 1993 és 1999 között csaknem harminc fegyveres rablást elkövető, Viszkis néven elhíresült Ambrus Attilával a forgatás előtt két évvel találkozott először egy budapesti vásáron, ahol a börtönből tíz év után 2012-ben szabadult férfi a kerámiáit árulta. Ambrus Attila később részletesen beavatta a rendezőt az életébe, mesélt gyermekkoráról, a javítóintézetben és a román hadseregben sorkatonaként eltöltött időszakról, Magyarországra szökéséről, és arról, miként sodródott a bűnözés felé. Ebből az anyagból született meg a film forgatókönyve, amelyet Ambrus Attila is olvasott. Az egykori bűnöző egy villanásra a filmben is látható.








EZT OLVASTA MÁR?

X