Régizenés barangolásra hívta a csíkszeredai kisiskolásokat a Codex együttes


-A A+

Röpke hangszerbemutatót követő zenés barangolással hangolta az új évben a gyerekeket tanulásra a Codex régizene együttes Csíkszeredában. Hangmintát hoztunk a héten megtartott lecehangversenyről.

Régizenés barangolásra hívta a kisiskolásokat Csíkszeredában a Codex együttes: az újraindult iskolai tanításhoz élményt jelentett a Csíki Moziban helyet kapó leckehangverseny. A tavaly elindult zenei oktatás során a kisikolások egy-egy szűk órára betekinthetnek a zenei hangzás, zenetörténet, hangszerek kialakulásának világába. Az idei első leckehangversenyre megváltottuk a kis közönségnek is járó 3 lejes belépőt, és élvezettel követtük a rendhagyó műsort.A csapat részéről Adorján Csaba köszöntötte a gyerekeket, jelezve, hogy zenei utazásban lesz részük. A mese nyitányában pedig interaktív módon vezette fel kollégáival a leckehangversenyen megszólaló hangszereket. Filip Ignác Csaba furulyaművész – az együttes művészeti vezetője – a picinyke sopranino furulyától a szoprán-, tenor-, alt hangszerekig sorra többet is megszólaltatott. Kovács Lászlótól a barokk hegedű meleg hangját hallhattuk. Amint Adorjáni Csaba a gyerekekkel együtt „kiderítette”: a korabeli hangszerekhez abban hasonlítanak a régizenénél használt hangszereik, hogy bélhúrokkal, nem pedig fémhúrokkal vannak fölszerelve. Kovács Éva megszólaltatta a gyerekek által koboznak vagy lantnak vélt rebeket, majd a fidula kellemes hangját hallhattuk, Szőgyör Árpádtól pedig a nagybőgő ősét, a viola da gambát.

Ezután pedig mesélőként, Adorján Csaba belekezdett a zenemesébe. A cselekmény szerint egy deák megelégeli a deákságot, vándorútra kél. Budára érve nagy szomorúságot tapasztal: a királynak elrabolta egyetlen leányát a hétfejű sárkány. A kalandra vágyó ifjú elvállalja, hogy fejvesztés terhe mellett kiszabadítja a hercegkisasszonyt. A sárkány kutatására indul, és országról-országra járva keresi nyomát, míg végül rátalál, és furfanggal legyőzi.

A hangulatosan előadott mese során a Codex együttes minden helyszín jellegzetes régizenéjét megszólaltatja, a magyar deáknótától a királyi udvar, de a némat, olasz, francia és német udvarok zenéit is, melyek dalait az együttes többi tagjaival, Szabó Évával és Lázár Zsomborral közösen ad elő zenében és énekben. A mese zenei dramaturgiában szerepet kap a deák vándorlását kísérő muzsika, majd a diadal és királyi esküvő muzsikája is.

A leckehangverseny során különben Adorján Csaba azt is jelezte a gyerekeknek: a régizene kifejezés önmaga egy „butaság”, hiszen a pár perccel korábban született zene is már régizene. Összegzésként elmondhatjuk, a Codex együttes produkciója könnyed és eredeti, élő és szórakoztatva oktató volt, a régi idők zenéibe tartó meseutazásnak pedig minden pillanata élénkítő. Ezt a gyerekek is viharos tapssal köszönték meg.

A Codex régizene együttes 1996 őszén alakult sepsiszentgyörgyi, brassói, csíkszeredai zenetanárokból. Fő céljuk a XV-XIX. századi magyar (elsősorban erdélyi) és európai műzene megszólaltatása korhű hangszertípusokon és korhű előadási stílusban.








EZT OLVASTA MÁR?

X