„A legnagyobb magyar tragika” a szatmári színház színpadán


-A A+

Kocsis István szatmári kötődésű drámaíró Jászai Mariról írt monodrámáját mutatja be az Északi Színház Harag György Társulata és az Ady Endre Társaság. Avasárnap délután 5-től műsorra tűzött bemutató a Magyar Kultúra Hetének része.

A színpadi nézőteres előadás rendezője Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke és a társulat örökös tagja, Jászai Mari szerepében pedig Kovács Nikolettet, a társulat tagját láthatjuk, közölte a színház.„A Magyar Kultúra Hetének egyik célkitűzése, hogy hazahozza azokat az írókat, képzőművészeket, színészeket, akik Szatmárnémetiből, Szatmár vármegyéből származtak el. Kocsis Istvánnak az elmúlt tizenkét évben minden játszott darabját meghívtuk rendezvénysorozatunk programjába, most viszont mi hoztuk létre a Jászai Mari című előadást” – mondja Tóth-Páll Miklós.

„Öröm, hogy az Ady Endre Társaság és a Harag György Társulat közös produkciójaként műsorra tudunk tűzni egy újabb előadást. A Roncsderby című volt az első koprodukciónk, idén pedig egy újraírt darabot tűzünk műsorra, amelynek az egykori ősbemutatója is Szatmárnémetiben volt” – fűzi hozzá Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.

„Igazi Színházat, mely a világ nyolcadik csodája lesz! Nem teszi be oda lábát hivatalnok: az elhivatottak színháza lesz! … Áldott legyen a katarzis! Áldott legyen a beavató színház minden szent rítusa: megvilágosító ereje és hatalma. A színház valódi szellemi központ, beavató központ... Színészkirálynő, a legszentebb beavatás papnője lehetsz! Hatalmas vagy, erős vagy, legyőzhetetlen vagy!” – idézi Jászai Marit a színház közleménye.

A bemutatót a közelmúltban elhunyt kolléga, Gyöngyösi Gábor emlékének szentelik, aki egy fontos és talán kicsit méltatlanul elfeledett alkotója és teoretikusa volt a szatmári társulatnak. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Szabó Anna, zene: Moldován Blanka, ügyelő, súgó és rendezőasszisztens: Tamás Ágnes.

(Címlapfotón: Jászai Mari 1876-ban | forrás: cultura.hu)








EZT OLVASTA MÁR?

X