Átadták az aradi Kölcsey Egyesület díjait


-A A+

Jámbor Ilona kutatót és Kocsis Rudolf szobrászművészt, restaurátort tüntették ki idén Arad legnagyobb múltú szervezetének díjával. 

Arad legnagyobb múltú – az 1882-ben alapított, a kommunizmusban betiltott, majd az 1989-es rendszerváltás után újraindított – közművelődési szervezete, a Kölcsey Egyesület 2004 óta oklevéllel és emlékéremmel ismeri el azoknak a személyeknek vagy intézményeknek a tevékenységét, akik/amelyek munkásságukkal sokat tettek az aradi magyarság megmaradásáért, szellemi értékeinek megőrzéséért, a közösség gyarapodásáért. A Kölcsey-díjakat a Magyar Kultúra Napján szokták átadni, és mindig az előző évre szólnak.

Idén pár nap késéssel, január 22. helyett 25-én, csütörtökön tartották meg az ünnepséget az aradi Bábszínházat zsúfolásig megtöltő közönség jelenlétében. Az előző évre, vagyis 2017-re szóló kitüntetéseket is ketten vehették át, mint eddig is: Jámbor Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke, aki az 1956-os magyar forradalom leverését követő egyik legnagyobb romániai koncepciós per, az ún. Szoboszlay-per kutatójaként, az elítéltek emlékének méltó ápolásáért kapta a díjat, továbbá Kocsis Rudolf szobrászművész és restaurátor, aki Arad magyar vonatkozású köztéri szobrainak visszaállításában kifejtett munkájáért, és új szobrok alkotásáért vehette át a kitüntetést. Előbbiről Nagy István, a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, utóbbiról Puskel Péter közíró és helytörténész mondott méltatást.Középen a két díjazott | A szerző felvétele

Jámbor Ilona kutatómunkájának eredménye egy 1956-os dokumentumkötet, a pécskai 1956-os emlékmű – amely az ismeretlen helyen nyugvó tíz kivégzettnek is a kegyeleti helye egyben –, valamint az aradi és pécskai halálraítéltek emléktáblái. Ő maga azonban a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy az 1990-ben kezdett kutatásnak számos követője volt, most már többen és többet foglalkoznak az 1956-ot követő megtorlásokkal, a kommunista rendszer bűneinek feltárásával, és megkezdődött az egykori politikai elítéltek rehabilitálása. A Kölcsey-díjnak nagyon örvendett, mert mint mondta, a közel 30 éves kutatómunkáért Romániában még nem kapott elismerést.

Kocsis Rudolf Arad meghatározó szobrásza, az ő munkáját dicséri többek között Csiky Gergely, Fábián Gábor és Salacz Gyula mellszobra, de ő restaurálta a magyar főgimnázium padlásán talált, rég elveszettnek hitt Aradi Zsigmond-féle Petőfi-domborművet is. Alkotásai láthatók Temesvár, Kolozsvár, Székelyföld, Bajoroszág és Szlovákia közterein is. Restaurátorként az aradi Szabadság-szobor talapzatának helyreállítását tartja egyik legmeghatározóbb munkájának, amit gyakorlatilag újjáépítésnek nevez.

Az est végén Arany János balladáiból adott elő zenés irodalmi műsort a Tallián Mariann–Lázár Balázs budapesti színészházaspár.








EZT OLVASTA MÁR?

X