Emléktáblát helyeznek el Aradon Jávor Pál szülőházán


-A A+

Emléktáblát kap aradi szülőházára Jávor Pál, a 20. század eleji magyar filmművészet egyik legünnepeltebb sztárja. Az avatóünnepséget szerdán tartják a néhai filmcsillag szülővárosában.

Az emléktábla elhelyezése már korábban, Jávor Pál születésének 100. évfordulóján is felmerült, de az akkor szülőházának vélt ingatlan tulajdonosa ellenezte - mondta el Bognár Levente aradi alpolgármester a Krónika című napilapnak.

Tavaly derült ki, hogy a 116 évvel ezelőtt született színészcsillag valójában nem abban az ingatlanban született, amelyet addig a szülőházának tartottak, mert oda csak később, gyerekként költözött szüleivel. Az igazi szülőházat, amely az akkori Alsó-Molnár utcában található, levéltári iratok alapján sikerült azonosítani. A cím Jávor Pál születési anyakönyvi kivonatában szerepel, amelyet az alpolgármester kért ki a levéltárból. Az óvárosban található ingatlan félig az önkormányzat tulajdonában van.Az alpolgármester fontosnak tartja, hogy a filmszínészt az aradi románsággal is megismertessék, ezért tavaly október végén Jávor Pál-filmnapokat szerveztek, román felirattal vetítették két filmjét, a Halálos tavaszt és a Tóparti látomást.Az avatóünnepséget az Aradi Kamaraszínház produkciója egészíti ki Éder Enikő színművész és Tapasztó Ernő színigazgató előadásában.








EZT OLVASTA MÁR?

X