Emléktáblát avattak szülővárosában Jávor Pálnak


-A A+

A magyar színjátszás egykori ünnepelt alakja 116 éve született Aradon.

Születésének 116. évfordulóján emléktáblát avattak Jávor Pálnak Aradon, szerda délután. A román és magyar nyelvű – Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármester bevallása szerint már tavaly elkészített – márványtábla a 20. század eleji ünnepelt magyar filmcsillag (valósnak vélt) szülőháza falára került.

Köztudomású, hogy Jermann (később lett Jávor) Pál Gusztáv Aradon született 1902. január 31-én, és 17 éves koráig – leszámítva a család rövid szombathelyi tartózkodását – a Maros-parti városban is élt. Sokáig úgy tudták, hogy az ún. Rácfertályon, a volt Kis-Molnár (utóbb Vasile/Grigore Ureche) utca 11. szám alatt született a későbbi színészóriás, akit anyja lánykori neve után Spannenbergerként anyakönyveztek (édesapja, Jermann Pál ny. vasúti főkalauz csak a gyermek hároméves korában házasodott meg a kis Pali nála jóval fiatalabb édesanyjával, és akkor vette a nevére a gyereket).

Feiszt György, a Jávor Pál szombathelyi éveit kutató levéltáros a Magyar Tudományos Akadémia irattárában egy olyan levélre bukkant, amelyet a lepkegyűjtő Jermann Pál írt a fia születése előtt egy nappal Herman Ottó neves természetkutatónak, és az írást az aradi Alsó-Molnár utca 11. számról címezte. Feiszt György kérésére Bognár Levente tavaly tavasszal kikérte az anyakönyvi kivonatot az aradi városházáról, és abban is az Alsó-Molnár utca 11. szám (a mai Grigore Alexandrescu u. 25. sz.) szerepel mint a színész szülőháza; mi leellenőriztük a belvárosi római katolikus (minorita) templom keresztelési nyilvántartását, és abban is az Alsó-Molnár utcai cím van bejegyezve.

Feiszt György szerint a szóbeszéd és a közemlékezett összekeverte a Kis- és Alsó-Molnár utcákat, ezért tartotta magát sokáig az a téves feltevés, hogy hol is látta meg a napvilágot a magyar színjátszás egyik emblematikus alakja. Ámbár Puskel Péter, a Jávor Pál aradi éveiről számos cikket közlő aradi újságíró és helytörténész úgy vélte: a kor társadalmi viszonyait figyelembe véve nem valószínű, hogy a 19 éves, cselédként alkalmazásban álló lányanya ne a munkaadójánál lakott volna a szüléskor, hanem annál a nála jóval idősebb férfinál, akivel házasságon kívüli kapcsolata volt. Puskel Péter szerint több idősebb szemtanú is megerősítette, hogy Jávor Pál a mai Ureche (a volt Kis-Molnár) utcai házban született és nevelkedett, de valószínű, hogy a születést arra a címre jelentették be, ahol az édesapja albérletben lakott.

Abban mindenki egyetért, hogy Jávor Pálnak adós a szülővárosa egy emléktáblával, és Bognár Levente szerint ezt rótták le – a városházi és az egyházi anyakönyvi kivonatok ban szereplő „új” szülőháznál – az egykori Alsó-Molnár utca 11., a mai Grigore Alexandrescu utca 25. szám alatti ingatlanon leleplezett emléktábláva. Tavaly ősszel első ízben szervezték meg a Jávor Filmnapokat Aradon, és a románul feliratozott alkotásokkal azt szereték volna, hogy a románok is megismerjék a város nagy szülőttének munkásságát. Bognrá Levente remélte, hogy ezáltal elindul egy Jávor-kultusz Aradon.

Az ünnepséget egy Jávor-filmvetítés és megemlékezés követi 18 órakor az Aradi Kamaraszínházban.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X