Francia bíróság előtt védekezik a Facebook, miután cenzúrázta A világ eredetét


-A A+

Párizsi bíróság elé került feburár elején a Facebook-ot cenzúrával vádló tanár ügye, aki 2011-ben azért perelte be a közösségi média-óriást, mert az törölte a fiókját, miután Gustave Courbet 1866-os A világ eredete (L’Origine du monde) című festményéről készült fényképet posztolt.

A női nemi szervet valósághűen ábrázoló 19. századi festő a maga korában is kiverte a biztosítékot ezzel a képpel, de sokakat meglepett, hogy a műalkotás a 21. században is pornográf tartalomnak minősülhetett. A designboom.com blog talált rá a per kapcsán született Courbet-parafrázisra, amely John Beekly munkája.A The Art Newspaper szerint a nyolcadik éve tartó jogi vita elején a Facebook azzal védekezett, hogy csak California állam törvényei vonatkoznak rá, mert ott a székhelye, ezt azonban egy párizsi bírósági döntés 2016-ban felülírta azza, hogy a vállalat Franciaországban is perelhető.

Az internetes cégóriás most európai webtárhely szolgáltatójára terelné a felelősséget, illetve azzal védekezik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a festményrepró posztolása miatt zárták le a fiókját, és emellett álnéven használta a közösségi oldalt, ez pedig ellenkezik a szabályzattal. Az általános iskolai tanár, Frédéric Durand-Baïssas viszont cenzúrával vádolja a közösségi oldalt és magyarázatot, fiókja újraélesztését, valamint 20 ezer eurós kártérítést követel Facebook-barátai és posztjai elvesztéséért.Az internetes óriásvállalat egyébként 2015-ben változtatta meg meztelenséggel kapcsolatos politikáját, azóta a meztelen figurát ábrázoló festmények, szobrok és más művészeti alkotások fényképeit nem tiltja le, így a francia felperes azóta létrehozott második Facebook-oldalán már gond nélkül posztolhatná Courbet festményének mását. A Facebook arról nem nyilatkozott, hogy ez a változtatás összefüggésben áll-e Durand-Baïssas ügyével.

A párizsi bíróság döntése március 15-re várható.








EZT OLVASTA MÁR?

X