Brecht Kurázsi mama és gyermekei című darabját mutatja be a Csíki Játékszín


-A A+

Február 23-án mutatja be a Csíki Játékszín a 120 éve született Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című háborús krónikáját Sorin Militaru rendezésében. Brecht klasszikusát Nemes Nagy Ágnes fordításában játsszák.

A harmincéves háború eseményeit megidéző történetben Fierling Anna, a markotányosnő a svéd hadsereg oldalán vonul portékákkal megrakott kocsijával. Az emblematikus drámaírónak csak ürügyként szolgál a 17. század nagy vallásháborújának eseménysora, szimbolikus parabolájának középpontjában a második világháború áll, de állhatna bármely más háború is, hiszen a szerző magát az embert és az emberi viszonyok alakulását vizsgálja az értelmetlen küzdelemben, elítélve a háborút.A színház közleménye Brecht szavait idézi: „a nagy üzleteket a háborúban nem a kisemberek csinálják. A háború, amely az üzlet más eszközökkel való folytatása, megöli az emberi erényeket, még azokban is, akik rendelkeznek velük, ezért kell a háború ellen harcolni.”

A dráma „mesteri példázat”, amelyben a túlélést, mint életvitelt vállaló Kurázsi mamával és a kocsiját húzó gyermekeivel minden megtörténik, ami megtörténhet a „szent célért” folyó harminc éves öldöklésben. Sorin Militaru rendezése arra hívja fel a figyelmet, hogy a háború soha nem ér véget, ellenkezőleg: a béke az, ami meg-megszakítja a világtörténelemben folytonosan jelen levő hadakozást. Az élettel együtt jár a halál, a halál elfogadásával lehet folytatni az életet.

Az előadásban Kurázsi Mamát Szabó Enikő, néma leányát, Kattrint Bokor Andrea, idősebb fiát, Eilifet Pap Tibor, fiatalabb fiát, Stüsszit Bende Sándort, a tábori papot Kosztándi Zsolt, A szakácsot Veress Albert, Yvette Pottiert Zsigmond Éva Beáta, a narrátort pedig Vass Csaba alakítja. További szerepekben Bilibók Attila, Fekete Bernadetta, Giacomello Roberto, Kányádi Szilárd, Keresztes Szabolcs, Lőrincz András Ernő, Márdirosz Ágnes, Puskás László, Ráduly Beáta, Sándor Anna látható.

Az előadás február 25-én, vasárnap, este hét órától (Prospero bérlet), 27-én, kedden délután 5-től (Csongor és Tünde bérlet), 28-án, szerdán délután 5-től (Arlechino bérlet) is műsoron lesz.








EZT OLVASTA MÁR?

X