Kolozsvári rendező filmjét mutatják be a Velencei Filmfesztiválon, főszereplőt keres hozzá
A kolozsvári születésű Szőcs Petra Deva Mall című filmterve az első magyar projekt, amely támogatást nyert a Biennale College – Cinema 6. Workshopon, így elkészülése után a Velencei Filmfesztiválon is vetítik. Az alkotók szereplőt keresnek a készülő filmhez.
A Biennale College – Cinema 6. workshopjának utolsó felvonását január 11. és 15. között szervezték meg Velencében. A 12 jelentkező közül három projekt készülhet el, köztük Szőcs Petra filmje.A Deva Mall egy árvaházban játszódik. Katóról, egy kamasz lányról szól, aki új anyát akar szerezni magának. Kató szerepére 13-15 év közötti magyar lányt keresnek az alkotók, „akinek puszta jelenléte, megkérdőjelezi környezetét. Lendületes, harsány személyiség, kirí a vele egykorúak közül. Nem egy jólfésült, városi gyerekről van szó, sokkal inkább egy vadóc, különleges kislányról.”
A Velencei Biennálé 2012-ben indította el a Biennale College nevű programját, amely évente három kisköltségvetésű film gyártását finanszírozza. A programra első vagy második játékfilmjükre készülő rendezők jelentkezhetnek, a több száz filmterv közül egy tucatot válogatnak ki, amelyeket tutorokkal fejlesztenek tovább. Az elkészült forgatókönyvekből évente három kapja meg a gyártási támogatást, az elkészült alkotásokat a Velencei Filmfesztiválon is vetítik.
Szőcs Petra kolozsvári születésű rendező, forgatókönyvíró, A kivégzés című rövidfilmje 2014-ben a Cannes-i Filmfesztiválon versenyzett, és a szarajevói filmfesztiválon többszörösen díjazták. Alkotásait a Filmtettfeszt is többször műsorra tűzte, 2016-ban Csoszogj úgy című alkotása kapta az erdélyi filmfesztivál versenyprogramjának fődíját.
- 33020 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33022 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33023 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33024 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33025 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33025 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni