A bukaresti operából kitiltották, Londonban fontos díjat nyert a román balerina


-A A+

Alina Cojocaru bukaresti születésű balerina vehette át a brit nemzeti táncdíjat klasszikus kategóriában (National Dance award for Outstanding Classical Performance) az Angol Nemzeti Balett előadásában alakított Giselle szerepéért.

Az előadás koreográfusa, Akram Khan a legjobb klasszikus koreográfiáért kapott elismerést. A brit Kritikusok Körének tánc szakosztálya hétfőn jelentette be az idei tánc-díjakat a londoni Barbican Centre-ben, írja a Romania Insider.Cojocaru 2013 óta tagja az Angol Nemzeti Balett társulatának. A kievi Állami Koreográfiai Intézetben és a londoni Királyi Balett felsőiskolájában tanult, tagja volt a Kievi Balett és a londoni Királyi Balett társulatának. Számos nemzetközi kitüntetése mellett 2002-ben megkapta a Románia Lovagja kitüntetést is.

Cojocaru vendégelőadóként a Bukaresti Nemzeti Opera színpadán is fellépett, amíg 2016-ben férjével, Johan Kobborg dán balettáncossal és koreográfussal, a román balettársulat akkori művészeti igazgatójával együtt ki nem tiltották az intézményből az átmenetileg kinevezett menedzserrel kialakult konfliktus miatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X