Az 1970-es évek Romániájában a tengerparti nudistatelep és a barlangok mellett a szebeni jazzfesztivál szolgált igazi menedékként a fiataloknak, a csíkszeredai Régizenefesztivál pedig Kájoni János román származásának köszönhette létrejöttét abban az időben, tudtuk meg Boros Zoltántól a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház ZeneSzó című beszélgetés-sorozatának szerda esti kiadásán.

A ’70-es-’80-as évek erdélyi zenei életén haladt át lólépésben a Román Televízió bukaresti magyar adásának volt főszerkesztője, akiről kevesebben tudják, hogy eminensként végezte el a kolozsvári zeneakadémiát, kiváló jazz-zongorista és lemeze is megjelent 1988-ban, illetve ő állította össze az erdélyi fiatal értelmiség körében kultikussá vált Énekben hallottam című régizene-gyűjteményt. Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az est házigazdája az egyik „leghatékonyabb” erdélyi muzsikusnak nevezte vendégét a beszélgetés elején. A továbbiakban nem is nagyon jutott szóhoz, Boros Zoltán ugyanis nem hazudtolta meg tévés múltját: video-bejátszásokkal, fotókkal és pontra tett „adástükörrel” érkezett a beszélgetésre, ami így inkább előadássá vált a népes hallgatóság egy részének nosztalgikus felkiáltásaitól kísérve.

Amerikában híressé vált román énekesnővel zenélt

„A jazz olyan, mint az élet” – összegezte élettapasztalatát Boros: elindul a kész dallamból, aztán a zene darabjaira törik, a végére pedig ismét összeáll. A zongorista-szerkesztő többször is megtapasztalta ezt a darabokra törést: amikor 1944-ben porig égett a családi házuk a Bihar megyei Gyantán, ahol az édesapja lelkész volt, illetve amikor politikai alapon kirúgták az egyetemről. Tanúja volt több társadalmi törésnek is, Ceaușescu bukása például a tévé bukaresti székházában érte, amelynek udvarán több mint harmincan meghaltak az események forgatagában.

Boros Zoltán életét meghatározta, hogy 16 évesen, érettségi után bekerült a kolozsvári magyar szakra, ahol többek között Szilágyi Domokos, illetve a Kalevala-fordító Nagy Kálmán volt az évfolyamtársa. Később mindketten öngyilkosok lettek, emelte ki Boros. 1958-ban többedmagával kitették az egyetemről a román és a magyar egyetem Babeș–Bolyai Tudományegyetem néven történő egyesítése kapcsán bekövetkezett „leszámoláskor”. Ez vezette vissza a Borost a zenéhez, ugyanis Nagyváradra hazatérve fellépésekből tartotta fenn magát: a helyi Elit klubban az ő muzsikájára buliztak a fiatalok. Később sikerült bejutnia a Iași-i konzervatóriumba, ahonnan két év után átjött a kolozsvári zeneakadémiára. Az alábbi felvételen saját szerzeményét adja elő az Egyetemiek Háza Jazzkvartettel, 1966-ban.

Mint kiderült, Boros Zoltánnak szinte mindig volt együttese, a főiskola elvégzése után is ezzel kezdett pénzt keresni: a román tengerparton üdülő külföldieknek szóló klubokban lépett fel, sőt a Földközi-tengert is körbeutazta egy turistahajón zenélve, közben pedig világot látott, ami akkoriban kevés romániai fiatalnak adatott meg. Ezen a nyáron zenélt először az akkor 19 éves Aura Urziceanuval, aki 1972-ben már a New York-i Carnegie Hall-ban énekelt Duke Ellington zenekarában.

Úgy tettek, mintha lenne erdélyi könnyűzene

Első videoklip-próbálkozása 1969-ben készült a 2017-ben elhunyt Csíky Ibolya színésznővel, az akkori „legszebb hangú” nagyváradi énekesnővel. Ez egy Shakespeare-szonett megzenésítése volt, ami eredetileg a Szeget Szeggel című előadáshoz készült a nagyváradi színházban, Boros Zoltán ugyanis itt dolgozott karmesterként és zeneszerzőként.

A ’60-as évek vége volt az az időszak, amikor a kulturális „oldódásnak” köszönhetően létrejött a magyar adás a Román Televízió műsorán, ekkor kezdődött Boros Zoltán zenei szerkesztői pályafutása. Zenében sok mindent el lehetett mondani, amit másképp nem, így a tévé egyfajta szigetté vált az erdélyi könnyűzenészek számára. A stúdióban „imázsfelturbózás” folyt: playbackkel vették fel a dalokat, megkomponált képpel, rendbetett hanggal, „úgy tettek, mintha lenne erdélyi könnyűzene”, hogy aztán tényleg megszülethessen, emlékezett Boros Zoltán, majd rövid montázst is mutatott több száz darabos erdélyi könnyűzene-gyűjteményéből.

Amellett, hogy lemezfelvételhez segített kezdő erdélyi zenekarokat, Boros Zoltánnak fontos szerepe volt abban is, hogy az ’70-es évek végén elindult a Csíkszeredai Régizenefesztivál. Miklóssy V. Vilmosnak, a Mikó-vár akkori muzeológusának ötletét egy lelkes csíkszeredai KISZ-titkár segítségével és Kájoni János 17. századi, Csíksomlyón élt szerzetes román származásának hangsúlyozásával sikerült megvalósítani, a rendezvény 1986-ig működött, amikor betiltották és csak 1990-ben indult újra. A régizene valódi mozgalommá nőtt Erdélyben, a bukaresti magyar adásban is gyakran léptek fel erdélyi régizene-együttesek, többek között a kolozsvári Musica Antiqua. A régizene-divat az amatőr zenészek körében is elterjedt, számukra állította össze Boros Zoltán az 1980-ban a Kriterion Kiadónál megjelent Énekben hallottam című magyar világi énekantológiát, amely rekord példányszámban kelt el.

Barlangászok, nudisták és jazz-zenészek

1974-ben szerveztek először Szebenben jazzfesztivált, olvasható az azóta is élő rendezvény internetes oldalán. Boros Zoltán szerint a barlangászok társasága és a 2 Maion működő nudistatelep mellett ez volt a Ceaușescu-korszak harmadik menedékhelye. Ő maga először újságíróként járt a rendezvényre, de 1984-ben fel is lépett. A Zoltan Boros Quartettet a névadó zongorista mellett Alin Constanțiu klarinétos, Ovidiu Bădilă bőgős és Gabriel Teodorescu dobos alkotta. Az alábbi felvételen Fats Waller Ain't Misbehavin' című dalát adják elő.

Szintén Ovidiu Bădilă bőgős és Gabriel Teodorescu dobos, valamint Decebal Bădilă basszusgitáros játszik Boros Zoltán 1988-ban az állami román lemezkiadónál, az Electrecordnál megjelent lemezén (Pași spre infinit – Lépések a végtelen felé), amelyen zeneszerzőként az elektronikus hangszerekkel kísérletezett.

A Györkös Mányi Albert Emlékház közönsége élőben is meghallgathatta Boros Zoltán zongorajátékát, az előbbieknél viszont sokkal komorabb alkotást adott elő Bogdán Zsolt színművész közreműködésével. Mint mondta a szöveges-zenés szerzemény akkor született, amikor egykori barátjáról, lakótársáról, Szilágyi Domokosról kiderült, hogy jelentéseket írt a Securitaténak. Boros Zoltán maga ismerte fel a költő kézirását egy jelentésen, mesélte. A szerzeményből itt mutatunk hangmintát.