Négy előadással vendégszerepel Kolozsváron májusban a Vígszínház


-A A+

A két színház közti hagyományos éves előadáscsere keretében májusban újra Kolozsváron vendégszerepel a budapesti Vígszínház. A kolozsvári színház közleménye szerint az Eszenyi Enikő által vezetett intézmény ezúttal négy előadását mutatja be, köztük a nagysikerű A Pál utcai fiúk című zenés előadást is.

A Pál utcai fiúk a magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. A közbeszéd és közös gondolkodás része a grund, mindnyájan emlékszünk az einstandolásra, amikor a vörösinges Pásztorok elrabolják Nemecsek kedvenc üveggolyóit, emlékszünk a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsekre, aki feláldozta magát a grundért és a társaiért. A Vígszínház magyar zeneszerzőknek teret adó és új zenés műveket bemutató előadássorozatának újabb kiemelkedő állomása a Marton László által rendezett A Pál utcai fiúk. Az előadás két alkalommal lesz megtekinthető, május 29-én 16 és 20 órától a kolozsvári színház nagytermében.Május 30-án, szintén a nagyteremben Nádas Péter Találkozás című drámáját láthatja a közönség este 8 órától. Nádas Péter a Találkozás című drámáját 1979-ben írta. Nádas hangja és írói stílusa utánozhatatlan, egyedülálló a magyar drámairodalomban. A Találkozás katartikus, múlttal szembesítő műalkotás, egy fiatalember és egy asszony szenvedéstörténete, amelyben a két főszereplő az emberi lélek legmélyebb rétegeibe ás le, és a világ legszebb szerelmes történetét mesélik el Nádas és a színház univerzális nyelvén.A Vígszínház két stúdióelőadást is bemutat Kolozsváron: a Dragomán György regénye alapján készült Máglya a Ceaușescu bukása utáni élet visszásságait láttatja a kis kamasz lány, Emma szemén keresztül. Az Armin Petras által rendezett színpadi változat összes szerepét a Vígszínház két színésznője, Kopek Janka és Puzsa Patrícia játssza. Az előadásra május 28-án este 8 órától kerül sor a stúdióban.Május 30-án 17:30-tól Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című József Attila-estje lesz műsoron a stúdióban. Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne. Ebből merít Vecsei H. Miklós önálló estje, így próbálja megmutatni a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit.

Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online. Egy belépő ára 35 lej, A Pál utcai fiúk kivételével, a zenés előadásra 75 lejbe kerül a jegy.







EZT OLVASTA MÁR?

X