Megújul a kolozsvári Széki-palota


-A A+

Megújul a kolozsvári Wesselényi (Regele Ferdinand) utca és a Malom (George Bariţiu) utca sarkán, a 37. szám alatt levő Széki-palota, közölte Oláh Emese alpolgármester a Facebook-oldalán.

Az online Romániai Magyar Lexikon szócikke szerint a 1893-ban átadott Széki-palota épült fel leghamarabb a Szamos-híd sarkain álló paloták közül. Egy kolozsvári gyógyszerészcsalád egyik tagja, Széki Miklós építtette Pecz Samu budapesti építész tervei szerint, az épületben működött az egykori Hunyadi Mátyás gyógyszertár, amelynek helyiségeit a korabeli bútorzattal ma is patikának használják.A felújítási munkálatok két szakaszban zajlanak: az első szakaszban a Malom (George Bariţiu) utcára, a Szamosra és a Horea útra néző homlokzatok újulnak meg, a munkálatok második szakaszában az épület belső udvarában zajlik a felújítás. A munkálatok összköltsége 1,8 millió lej, mindkét felújítási időszak 24 hónapot tart, olvasható a közleményben.

A Széki-palotát az Örökségünk Őrei vetélkedő keretében az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai fogadták örökbe, akik Wikipedia-oldalt és Facebook-oldalt is készítettek a műemléknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X