Száz éves A kékszakállú herceg vára, ismét műsorra tűzték Kolozsváron


-A A+

Száz évvel ezelőtt mutatták be Bartók Béla egyfelvonásos operáját, A kékszakállú herceg várát.  Az 1918-as ősbemutatóra Bánffy Miklós készített látványterveket, ezek rekonstrukciójával láthatja a közönség az előadást kedden este fél héttől a Kolozsvári Magyar Operában.

Az előadás rendezője a világhírű film-, színház- és operarendező, a Kossuth-díjas Szinetár Miklós, vezényel Horváth József, a címszerepben pedig György Levente énekművész látható, aki 1993-tól nyolc éven át nagybőgőzött az opera zenekarában, a Bartók-operában pedig énekesként mutatkozik be a kolozsvári közönségnek, 12 éves külföldi operaénekesi pályafutás után, ami alatt több mint negyvenöt operaszerepet formált meg, olvasható az opera közleményében.Fontosabb szerepei Németországban: Verdi Falstaffjának és Donizetti Don Pasqualéjának címszerepei, Wagner A bolygó hollandi című művében Dalandot, míg Offenbach Hoffmann meséiben a négy gonoszt alakítja. Továbbá Beethoven Fideliójában Roccót, az Aidában Ramphist játssza, Mozart remekében a Don Giovanniban Leporellót, Smetana Eladott menyasszonyában Kecalt formálja meg.Juditot Molnár Mária, a három feleséget Barabás Júlia, Babos Kinga és Katrinetz Erika alakítja, a prológust Dimény Áron mondja.

Az előadásra jegyek vásárolhatók az opera jegypénztárában (hétfőn, szerdán és pénteken 10-16 óra között, kedden és csütörtökön 13-19 óra között, illetve az előadások előtt két órával, telefonon érdeklődni a következő számokon lehet: 0754-050150, 0371-395790).








EZT OLVASTA MÁR?

X