Színházi világnap Kolozsváron: vacsora, ping-pong, kulisszalátogatás


-A A+

Márciusban ismét többnapos programsorozattal ünnepli a színház világnapját a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Március 23-án, pénteken megszervezik a hagyományos színházi vacsorát este 7 órától a VIA Étteremben, ahol Laczó Júlia és a társulat tagjai által készített és felszolgált fogásokat kóstolhatják meg a vendégek. A színház közleménye szerint a helyek száma korlátozott, ezért az ínyencségekre vágyók a contact@viarestaurant.ro e-mail címen vagy a +40 264 593 220-as és a +40 733 060 666-os telefonszámon jelentkezhetnek a vacsorára.

Szombaton, március 24-én délután 3 órától a társulat tagjai kulisszalátogatásra várják a színházba az érdeklődőket. A kulisszalátogatásra a krisztina.rado@huntheater.ro email-címen lehet jelentkezni, a csoportok délután 6-ig óránként indulnak. Mindeközben, szintén délután 3 órától a Szamos-parton asztalitenisz-bajnokság zajlik majd, melyre előzetes jelentkezés nem szükséges.A világnapi program este 6 órától a Livingroom beszélgetőest huszadik kiadásával folytatódik a színház emeleti előcsarnokában. A meghívott ezúttal Viola Gábor lesz, akivel Bodolai Balázs beszélget. Zenélnek: Szép Noémi Kriszta, Farkas Loránd, Kovács László, Váta Loránd, Bajusz Gábor, Gergely Elek. Főz: Laczó Júlia.Az est zárásaként 8 órai kezdettel újabb párbajkoncertre kerül sor a színházbüfében: a Loose Neckties Society ezúttal a székelyudvarhelyi Actor’s Dzsem Session színészzenekart látja vendégül. 








EZT OLVASTA MÁR?

X