Kultúra

  • Nemzetközi konferencia kezdődik a várkastélyokról

    Nemzetközi konferencia kezdődik a Duna menti országokban levő várkastélyok idegenforgalmi hasznosításáról. A várak köré mesék szövődtek, értük csaták folytak, és gyakran nemzetek identitása kötődik hozzájuk. Európa várai az első faerődítményektől a hatalmas és látványos kővárakig óriási fejlődésen mentek át. 

  • Székelyföld múltját eleveníti meg a Gyergyószárhegyen nyíló kiállítás

    A székely történelem jeles eseményeit mutatja be az a kiállítás, amely Székelyföld története címmel szombaton nyílik a hargitai Gyergyószárhegyen, a Polgármesteri Hivatal aulájában.

  • Székelyföldi Dokumentumfilm-szemle Gyergyóban is

    Az V. Székelyföldi Napok keretén belül megszervezett Székelyföldi Dokumentumfilm-szemlébe Gyergyószentmiklós is bekapcsolódik: október 16-án és 17-én összesen hat dokumentumfilm kerül levetítésre a kultúrház Bocsárdi Angi Gabriella stúdiótermében.

  • „Utolsó utáni órában készült el a Szerelempatak”

    A Filmtettfesztnek köszönhetően Erdély több városában láthatta a közönség Sós Ágnes Szerelempatak című alkotását, amely a rendező saját szavaival „mese-dokumentumfilm”. A világszerte hangos sikernek örvendő, különös hangulatú film jórészét Erdélyben forgatták és egy olyan témáról szól, amelyet egy mondatban így foglalhatnánk össze: az ember, amíg él, vágyik a szexre és a szerelemre. Sós Ágnest a Szerelempatak kolozsvári vetítése utáni délelőttön faggattam a témaválasztásról, a hús-vér szereplőkről és a film fogadtatásról szerte a nagyvilágban.

  • Konferencia kezdődik Kolozsváron a Gulágról

    Partnerségben szervez konferenciát 2014. október 16-19. között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának  Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszéke, Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata valamint a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága. 

  • Rekviem egy házért a tordai színházi fesztiválon

    Tordán vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadása. A 2012-ben bemutatott és azóta is műsoron tartott előadás legutóbb az 5. Kolozsvári Magyar Napok programjában szerepelt nagy sikerrel. 

  • Színház azoknak, akik soha nem járnak színházba

    A színháztól távol álló társadalmi rétegek számára szervez színházpedagógiai foglalkozást a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. Fazakas Misi, a társulat vezetője a maszol.ro-nak elmondta: a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa partnerségével létrejött rendhagyó kulturális- szociális projekt lényege, hogy a társadalmi rétegek széles spektrumát szólítsák meg az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással, illetve az ahhoz kapcsolódó színházpedagógiai foglalkozással. 

  • Csíkszeredai képzőművész tárlata nyílt meg Bukarestben

    Új kiállítóteret avattak Bukarestben, a régi Tipografia Galériában, ahol az első kiállító Részegh Botond csíkszeredai képzőművész.  

  • Újra műsoron Az arab éjszaka Gyergyószentmiklóson

    A Figura október 19-én, vasárnap este 7 órától újra műsorra tűzi Roland Schimmelpfennig, kortárs német drámaíró darabját, Albu István rendezésében Az arab éjszakát.

  • Bemutatták a 100 éve Kolozsváron forgatott Kertész Mihály-filmet

    Kétszer járta meg New Yorkot, hajón utazott, ajtókra kilógatva szárítgatták: kalandos, filmbe illő történet, hogy száz évvel elkészülte után, 2014-ben nagyközönség előtt, felújított verzióban láthatta a magyar közönség Kertész Mihály egyik első művét, A toloncot.

     

  • Újabb marosvásárhelyi lépcsősor kapott színt

    Kedd délután a Malomkő utcai dupla lépcsősort zenével, verssel avatták fel.

  • Salvador Dalí kiállítás nyílt Kolozsváron

    Óriási érdeklődő tömeg, köztük rengeteg fiatal várta kedden délután a Salvador Dalí kiállítás megnyitását a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. A „Pantagruel különös álmai” címet viselő litográfia-sorozat november 23-áig tekinthető meg. 

  • Ezer év tánctörténete Novák „Tata” előadásában

    Ezer évnyi tánc történetét foglalta össze egy órába sűrítve a Maros Művészegyüttes székházában Novák Ferenc, akinek előadását a táncosok illusztrálták, bemutatva a körtáncot, a karikást, a fegyvertáncok közül a cigány botolót, az ugróst, forgatóst, verbunkot és csárdást. 

  • Bukarestben vendégszerepel az Ivanovék karácsonya

    A bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard nemzetközi színházi fesztiválon vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház Ivanovék karácsonya című előadása. Az Urbán András által rendezett előadást a bukaresti közönség pénteken, október 17-én 18 órai kezdettel láthatja a Nottara Színház Horia Lovinescu termében. Az előadás a második alkalommal megrendezett fesztivál Kis… (és választási) válságok című versenyprogramjában szerepel.

  • Zenében és költészetben a Kultúrpalota

    Október 17-én 19 órától mutatják be Marosvásárhelyen a Megszólal a Kultúrpalota című DVD-t. 

  • Grecsó Krisztián a nagyváradi Törzsasztalnál

    Újabb visszatérő vendége van a Törzsasztalnak, Grecsó Krisztián, az egyik legnépszerűbb kortárs magyar író, az Élet és Irodalom prózarovatának szerkesztője, aki öt esztendeje már járt Nagyváradon. 

  • Könyv jelent meg az erdélyiek külföldi egyetemjárásáról

    Szabó Miklós, Simon Zsolt és Szögi László Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1919 között című, a Mentor Könyvkiadó gondozásában megjelent, kétkötetes művét ismertették hétfő este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A könyvet Szabó Miklós, Simon Zsolt, Pál-Antal Sándor és Gálfalvi Ágnes mutatta be. 

  • A Csík Zenekarral és a Quimby-vel ünnepli 15. szülinapját a Gaga

    A Csík zenekar és a Quimby a meghívottja a 15-ik születésnapját ünneplő Rádió Gaga hétfő esti rendezvényének a marosvásárhelyi Sportcsarnokban.

  • Új intézet irányítja a nácik által elrabolt műkincsek felkutatását

    Németországban a szövetségi kormány és a tartományok új tudományos intézetet alapítottak a nácik által elrabolt műkincsek felkutatására. Az elveszett kulturális javak német központja (Deutsches Zentrum Kulturgutverluste) nevű, alapítványi formában létrehozott intézménynél 20 kutató dolgozik majd. Az intézmény idén 4 millió euró, 2015-től évi 6 millió euró szövetségi költségvetési támogatásból működik, és a 16 tartomány ezt az összeget kiegészíti évente egyenként 608 ezer euróval. 

  • Román filmhét kezdődik a magyar fővárosban

    Kortárs román filmeket mutatnak be keddtől kezdődően Budapesten. A több fesztiválsikert felvonultató válogatás október 14-én a Közelebb a Holdhoz című tragikomédia ingyenes vetítésével kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban.