Kultúra

  • Pályázatból népszerűsítik a székely népviseletet

    Székely népviseletek vásárlására nyert pályázatot a gyergyóalfalvi Szabad Székely Egyesület. Hargita Megye Tanácsa támogatásának köszönhetően 2 rend női -, és 4 rend férfi viseletet sikerült beszerezniük. A népviseleteket október 25-én déli 12 órától a gyergyóalfalvi Guszti-kertben (Belső utca, 1248 szám) alatt mutatják be, a 17. Gyergyóalfalvi és Borzonti Gazdanapi Sokadalom alkalmával.

  • Negyvenhat előadás az Országos Színházi Fesztiválon

    Negyvenhat előadás, köztük több magyar produkció lesz látható Bukarestben a pénteken kezdődő Országos Színházi Fesztiválon.

  • A világ legjobb zenekarai játszanak az Enescu-fesztiválon

    A világ legjobb zenekarai és művészei vesznek részt 2015-ben is a George Enescu komolyzenei fesztiválon, ahol első alkalommal lépnek fel a Berlini Filharmonikusok - közölték kedden egy sajtótájékoztatón a szervezők.

  • Csillagocska-találkozóra készülnek Nagyváradon

    Október 24–26. között tartják Nagyváradon a  XII. Csillagocska Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozót. Pénteken és szombaton a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermébe várják az érdeklődőket, vasárnap pedig a  Csillagocska Alapítvány székhelyén (Ştefan Cel Mare sugárút 6. sz.).

  • Elégedett a megmérettetéssel a Maros Művészegyüttes

    Az Imádság háború után című zenés-táncos táncszínházi produkciójával lépett színpadra a Maros Művészegyüttes a 10-ik Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján Csíkszeredában. Barabási Attila Csaba elégedetten nyilatkozott a maszol.ro-nak a találkozóról, az együttes fellépéséről.

  • Tematikus osztálykirándulásokat szerveznek Háromszéken

    öbb mint 1300 diák helyismereti kirándulását finanszírozza a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA).

  • Hollande védelmébe vette a polgárpukkasztó művészt

    Francois Hollande francia elnök védelmébe vette Paul McCarthy amerikai művészt, akinek egy karácsonyfát és egy szexuális játékszert egyszerre idéző The Tree (A fa) című 24 méteres alkotását megrongálták a párizsi Vendome téren.

     

  • Mende Gabyt ünnepelték Marosvásárhelyen

    Mende Gaby révén még részesei lehetünk egy, nem is olyan régi kornak, egykori színházi hangulatnak, érzésnek, amely a Székely Színház idején volt jellemző Marosvásárhelyre, amikor az emberek életét meghatározta a színészek tisztelete – mondta Kovács Levente rendező a Szucher Ervin által Mende Gabyról írt könyv bemutatóján.

     

  • Érdekes feladat: öt másodpercben rakjuk össze Kolozsvárt

    A pályázók között egy táblagépet sorsolnak ki.

  • Gombanapot szerveznek a Székely Nemzeti Múzeumban

    Idén a pereszkékre koncentrálnak.

  • Meghalt Oscar de la Renta divattervező

    Meghalt a dominikai születésű divatcézár, aki pályája során filmcsillagok és hírességek mellett több amerikai first ladyt is öltöztetett, így Jackie Kennedyt, Betty Fordot, Nancy Reagant, Hillary Clintont és Laura Busht.

     

  • Elhunyt Che Guevara és Picasso legendás fotósa

    Hétfőn, hosszas betegség után 81 éves korában elhunyt a svájci fotóművész René Burri, aki Che Guevara és Pablo Picasso legendás portréit is készítette.

  • Kolozsváron, Brassóban és Szovátán ad elő Vujity Tvrtko

    Bebizonyítja: nincs okunk a szomorkodásra, örömre viszont annál több is akad.

  • Író-olvasó találkozók a VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon

    A Csíkszeredában október 21-26-a között zajló VII. Interetnikai Színházi Fesztivál kísérőrendezvényeként két író-olvasó találkozót szervez a Játéktér színházi periodika. 

  • Művészettörténeti konferencia Marosvásárhelyen

    Művészettörténeti konferenciát szervez a Maros Megyei Múzeum 2014. október 24–25-én a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben címmel. A rendezvény Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkásságát, életpályáját tárgyalja a kora újkor évszázadaitól az első világháborúig.

  • Mintegy húszezer látogató a Magyar Filmhéten

    Mintegy 20 ezren látogattak el az október 13. és 19. között megrendezett első Magyar Filmhétre, amelynek leglátogatottabb napjai a szombat és a vasárnap voltak, ekkor minden vetítés telt házzal futott.

  • Óriási érdeklődés a könyvvásár vetélkedője iránt

    Óriási érdeklődés övezi a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasójátékát, amelyre 93 csapat jelentkezett.  A III – IV. osztályosok  kategóriájában 29, az V – VI. osztályosok csoportjában 15,  a VII – VIII.osztályosok kategóriájában 24, a IX – XII.-sek csoportjában  pedig 25 csapat méri össze tudását és kreativitását.

  • Pillanatok élménye az Inter-Art-nál

    A kolozsvári képzőművészeti főiskola fotó- design, illetve a Babeș-Bolyai Tudományegyetem film- fotó- média szakával közreműködve bonyolították le a nagyenyedi Inter-Art alapítvány által tizedik alkalommal szervezett Art-Aiud Nemzetközi Fotó és Film Fesztivált. 

  • A magyarság emlékjelei a Bánságban: könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön

    A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a Temesvári Magyar Nőszövetség szervezésében mutatják be október 22-én, szerdán 18 órától Szekernyés János: A magyarság emlékjelei a Bánságban című háromnyelvű kötetét, a múzeum Bartók Termében. 

  • Itt a Madárles a Kolozsvár 2015 programjaival

    Madárles a címe annak a kiadványnak, amely a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros magyar programjait összesíti. A programfüzet 23 000 példányban jelent meg.