Kultúra

  • Fekete festéket öntöttek az új Banksy-graffitire

    Megrongálták az ismeretlen személyazonosságú brit graffitiművész, Banksy legújabb munkáját, A lány fültágítóval címűt, amely egy bristoli tűzfalon és a művész honlapján tűnt fel nemsokkal azután, hogy felröppent a hír: elfogták és leleplezték a művészt. 

  • Magyar természetfotós nyert a BBC világversenyén

    Nagy Göncöl című felvételével Máté Bence természetfotós nyerte meg a BBC Wildlife magazin és a londoni Természettudományi Múzeum világversenyének madarakat ábrázoló kategóriáját, írja az MTI.

     

  • Itt vannak a Milvus Nemzetközi Természetfotó verseny győztesei

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház emeleti előcsarnoka adott helyet a hatodik Milvus Nemzetközi Természetfotó verseny kiállításának, győztesei kihirdetésének. 

  • Fülöp Márton debütál Verdi Trubadúrjában

    A márciusi bemutató teltházas sikere után a Kolozsvári Magyar Opera idén is repertoárjába helyezte Verdi A trubadúr című operáját. A csütörtökön 18.30 órától sorra kerülő előadás újdonsága, hogy Luna szerepében az opera repertoárjának szinte minden operett-előadásában szerepet betöltő, a közkedvelt Fülöp Márton debütál. 

  • Először jön Kolozsvárra a Budapesti Operettszínház

    Először lép fel Kolozsváron a világ egyik legrangosabb operettszínháza. Október 26-án 15 és 19 órától Lehár Ferenc A mosoly országa című romantikus nagyoperettjét mutatja be a Budapesti Operettszínház teljes színpadi társulata, parádés szereposztással, lélegzetelállító látványvilágú díszleteivel és jelmezeivel, Kero rendezésében.

  • Stúdióműsor Szatmárnémetiben a szerelemről

    Versben, prózában és dalban mesél a szerelemről, a férfi-nő bonyolult kapcsolatáról a Harag György Társulat két művésze, Kovács Nikolett és Nagy Anikó, hangszeren kíséri őket a Sunday School (Henter Ambrus és Botos Norbert) együttes 2014. október 24-én, pénteken, 18 órától a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében. 

  • KultúrTeaház: Természetes fény Fülkeufóriában

    Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesz a vendége október 24-én, pénteken 20 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teázónak, a szerzőkkel Murányi Sándor Olivér író beszélget. Köteteik kedvezményesen megvásárolhatóak a helyszínen. Az eseményt a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, a Tein Teaház szervezi a BGA Zrt és a Szépírók Társasága támogatásával. 

  • A román filmek legjobbjai a 22. Alter-Native-on

    A román filmipar is képviselteti magát a 22. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, amely idén november 5–9. között zajlik a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A magyar játékfilmek mellett négy román hosszú filmet is megnézhet a közönség.

  • Két magyar is esélyes lehet az Oscar-jelölésre

    Bucsi Réka és a Vácz Péter animációs filmje is jelölt lehet a jövő évi Oscar-gálán kategóriájában. Legalábbis egy szaklap szerint az ő alkotásaik is ott vannak a legjobbak között.

  • Megújult épületben kezd új évadot a Bukaresti Nemzeti Opera

    Felújított épületben kezdi meg az új évadot jövő pénteken a Bukaresti Nemzeti Opera, amely több neves külföldi rendezőt hívott meg.

  • Kínai írónak ítélték a Franz Kafka irodalmi díjat

    Jen Lien-ko kínai író kapta idén a Franz Kafka nemzetközi irodalmi díjat, amelyet immár 14 éve a prágai Franz Kafka Társaság adományoz.

  • Építészeti vándorkiállítás nyílik a legfrissebb alkotásokról

    Az elmúlt két év építészeti alkotásait bemutató köztéri kiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön. Az Architectura 6 nevű építészeti szemle keretében Kovászna, Brassó, Hargita, Maros, Szeben és Vâlcea megyék építészeti alkotásait bemutató vándorkiállítás anyagát állítják közszemlére.

  • Kolozsváron és Nagyváradon játszik a sZempöl zenekar

    Szerdán este Kolozsváron, pénteken Nagyváradon.

  • Caligula: bemutatóra készül a vásárhelyi társulat

    Az idei évad negyedik bemutatójára készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely október 24-én, pénteken este fél nyolckor Albert Camus Caligula című drámáját viszi színre.

  • Műsorváltozás az Interetnikai Színházi Fesztiválon

    A sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház október 24-re tervezett csíkszeredai fesztivál-fellépése betegség miatt elmarad. Helyette Bartha Boróka előadásában Georg Kreisler Lola Blau című musicalje látható. Az M Stúdió Kampf című előadására vásárolt jegyek érvényesek a pénteken, 21 órakor kezdődő Lola Blau előadásra, illetve visszaválthatók a Csíki Játékszín jegypénztárában. Az előadás helyszíne a Hunyadi László Kamaraterem, időtartama 80 perc.

  • Csipke, banán és színházi kirándulás: megkezdődött az I-FESZT

    Megkezdődött Csíkszeredában az Interetnikai Színházi Fesztivál, az I-FESZT, amely Románia kisebbségi társulatainak emblematikus előadásait hivatott kétévente más-más városban bemutatni. Az idei helyszín azért is jelentős, mert Csíkszeredában eddig még nem szerveztek színházi fesztivált.

  • A tabudöntögetés éve lesz Kolozsváron 2015?

    Nagyszerű alkalom lesz a tabukérdések felvetésére a 2015-ös év a kolozsvári közösség számára - mondta az Európa Ifjúsági Főváros projekt levezetésével megbízott SHARE Föderáció magyar eseményekért felelős aligazgatója. Talpas Botond kedd este az ifjúsági főváros témában szervezett kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

  • A sóvidéki kalapács Gyergyószárhegyen

    Gyergyószárhegyen lép színpadra a Hargita Együttes október 26-án, vasárnap délután 4 órakor A sóvidéki kalapács című műsorával.

  • Szulák Andrea is fellép az idei Bernády Napokon

    Várostörténeti diákvetélkedővel indul az idei, tizenhetedik alkalommal sorra kerülő Bernády Napok rendezvénysorozat.

  • Rendhagyó sétákat szervez a kolozsvári Korzo Egyesület

    Betekintést nyerhetünk a rendszerváltás színtereibe és a mozizás történeteibe.