Megszépül a Körösvidéki Múzeum udvara is


-A A+

A nagyváradi Körösvidéki Múzeum első emeletét, udvarát és kerítését is rendbe teszik a Regionális Operatív Terven át kapott vissza nem térítendő támogatásból, és parkolót is kialakítanak majd a látogatóknak.

December 11-én a Bihar Megyei Tanács székhelyén írták alá a támogatási szerződést, március 28-án pedig hivatalosan is útjára indították azt a 21,6 millió lej értékű projektet, mellyel folytathatják a Körösvidéki Múzeum székhelye, az egykori királyi hadapródiskola felújítását. A részletekről Ioan Mang és Traian Bodea megyei tanácsi alelnökök mellett Aurel Chiriac múzeumigazgató számolt be.

A 21,6 millió lejből 19,4 millió lej a vissza nem térítendő támogatás értéke, ebből az épület első emeletén a képzőművészeti, természettudományi és történelmi részlegeket alakítják majd ki. Felújítják a múzeum kerítését és a szökőkutat, rendbe teszik az udvart is, ahol – mint az igazgató elmondta – szabad lesz a fűre lépni, sőt, hiszen egyfajta közösségi térnek is szánják az udvart, illetve építenek egy amfiteátrumot is. Parkolója is lesz a múzeumnak, amely mintegy 20 személygépkocsit és 7-8 autóbuszt fogadhat majd. A pályázat 2020. október 10-én zárul, az igazgató azokban reméli: ennél hamarabb elkészülnek a munkálatokkal. A közbeszerzési eljárást hamarosan kiírják, a szakembereknek azt kell még eldönteniük, hogy az emelet és az udvar kivitelezését egy pályázó számára írják-e ki, vagy válasszák szét a kétfajta munkálatot. Az óvásoktól függően 3-5 hónap alatt lezárulhat a közbeszerzés, és kezdődhet a ténylege s munka, hangzott el.

Jó ütemben halad a közgyűjtemény költöztetése is: bár a nyugati és keleti húsvéti ünnepek között ezt szünetelteik, április végére, legkésőbb május elejére befejezik, mondta az igazgató, aki arra is felhívta a figyelmet: a Körösvidéki Múzeum gyűjteménye az ötödik legnagyobb Romániában, több mint ezer kiállítási tárgyuk pedig nemzeti kincsnek számít.








EZT OLVASTA MÁR?

X