Bertóti Johanna gyerekkoncertjével egészül ki a költészet napi kínálat Csíkszeredában


-A A+

Szavalóverseny, hivatásos szavalatok és koncerttel záruló gálaműsor – ez Csíkszeredában az immár hagyományos magyar költészet napi programsorozat fő gerince. Mutatjuk az idei tudnivalókat.

A magyar költészet napja idén is a Csíki Játékszín székhelyéül szolgáló Városi Kultúrház lépcsőin kezdődik. Az évek óta Tizenegy címet viselő városköszöntő versműsor dramaturgiája szerint ugyanis itt ad elő 11 verset 11 órától 11 színművész. Idén a 105 éve született Weöres Sándor szellemét idézik meg a költő 60. születésnapjára megjelent Tizenegy szimfónia című kötetéből válogatott versekkel.

Pontban délben kezdődik az Agora Alapítvány által szervezett, szintén hagyományos költészet napi szavalóverseny, mely révén idén is több jelentős magyar költőre emlékezünk születésük vagy haláluk évfordulója kapcsán. A szavalóversenyre egy szabadon választott verssel lehetett nevezni, az alábbi magyar költők műveiből: Baka István, Dsida Jenő, Karinthy Frigyes, Kölcsey Ferenc, Nagy László, Rab Zsuzsa, Rónay György, Salamon Eenő, Szemlér Ferenc, Szendrey Júlia, Szilágyi Domokos, Tompa Mihály, Tóth Árpád, Wass Albert. A verseny helyszíne az 5-8 osztályos diákok számára a Csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza márványterme, középiskolások és 19 év fölöttiek számára a Kájoni János Megyei Könyvtár. Minden kategóriában az első három helyezett értékes jutalomban részesül, a rendezvény megkoronázásaként a nyertes szavalók fellépnek az esti gálaműsoron.Fütyülünk a világra címmel 18 órától a színház Hunyadi László Kamaraterme ad otthont Bertóti Johanna interaktív gyerekkoncertjének, melyre – 10 lejes belépő ellenében – szülői kísérettel várják a gyerekeket, korhatárra való tekintet nélkül. A XX. századi és kortárs költők verseinek sorát képzeletbeli és valós állatfajok népesítik be, a versek Johanna megzenésítésében, gitárkísérettel hangzanak el. A meghívó ígérete szerint a kamarakoncert során a nézők Johanna zenésztársaivá válhatnak, a játékos találkozáson a felszabadult éneklés együtt szárnyalhat a képzelettel.

A városi Verses-Zenés Gálaműsor idén 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában zajlik, és a meghívottak Heinczinger Mika és Fülöp Zoltán, akik az ÉgIgézők irodalmi zenés programot hozták el Csíkszeredába. A költészet napi szavalóverseny nyertes szavalóinak is ekkor tapsolhatunk, a gálaesten továbbá közreműködik a Role zenekar. A 10 lejes belépők a helyszínen válthatók meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X