Keszeg Vilmos lett az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke


-A A+

Szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvárott a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Elnökké Keszeg Vilmos néprajzkutatót választották.

A leköszönő elnök, Sipos Gábor megnyitó beszédében visszatekintett az elmúlt két ciklusra, az Egyesület életében legfontosabbnak vélte a hagyományőrzés és a megújulás egységét. Kiemelte a Kutatóintézet történelmi, irodalomtörténeti és nyelvészeti részlegén folyó forrásfeltáró és kiadó munka határokon átnyúló jelentőségét, ennek további fenntartása elsőrendű feladat. Ugyancsak méltatta az EME tudományos könyvkiadó tevékenységét.

Hagyományos módon megemlékezett az Egyesület elhunyt tagjairól, a múlt közgyűlés óta eltelt esztendőben Asztalos Lajos, Kántor Lajos, Lakatos Lóránd József, Márkus István, Márton László Ferenc, Péter György, Szilágyi Pál, Tamás István, Tamás Lajos, Vincze Zoltán, Wágner István, Kicsi Józsefné Szalántzy Erzsébet tagtársunktól vettünk végső búcsút.

A főtitkári jelentés szóbeli kiegészítését Bitay Enikő terjesztette elő, az utóbbi két ciklus eredményeire is visszatekintve kiemelte az Erdélyi Digitális Adattár jelentőségét, a Kutatóintézet programokban megfogalmazott közeli és távlati céljainak megvalósításait, a szakosztályok tudománynépszerűsítő tevékenységét illetve az újonnan megalakult fiókegyesületek szerepét. Fábián Botond gazdasági tanácsos mutatta be az elmúlt év gazdálkodására vonatkozó jelentést.

Imecs Veronka az ellenőrző bizottság jelentését ismertette, Bányai József jogtanácsos pedig az Egyesület jogi ügyeinek állását mutatta be. A közgyűlés megismerte a 2018-as év munkatervét, illetőleg a költségvetést is. A jelentések elfogadása és a tervek jóváhagyása után az elnökség leköszönt, az ülés vezetését Uray Zoltán korelnök vette át.

A szavazatok számolása idején átadták a díjakat és okleveleket. Az ötévente kiadott Entz Géza-díjban Vincze Zoltán A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899-1919) c. munkája részesült. A szerző már korábban, betegágyán értesült a jó hírről, de április 4-én elhunyt, épp a díj átadásakor kísérték utolsó útjára. A díjat fiai fogják átvenni.

A szakosztályok és a választmány javaslata alapján az EME közgyűlése tiszteleti taggá választotta Murádin László nyelvészprofesszort (a laudációt Egyed Emese olvasta fel) és Somai József közgazdászt, gazdaságtörténészt (a laudációt Kerekes Kinga tartotta). T. Veress Éva biológus gróf Mikó Imre emléklapot vett át tudományos kutató és egyetemi oktató munkájának elismeréseképpen, az EME alapító tagjainak sora pedig három személlyel gyarapodott (Fábián Botond, Kerekes László, Keszeg Vilmos).

A szavazatszámláló bizottság jelentése alapján a korelnök kihirdette az eredményt: az EME elnöke a következő négy éves ciklusra Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár, főtitkár Bitay Enikő, alelnökök Gyéresi Árpád, Kerekes László, Péntek János, Sipos Gábor, gazdasági tanácsos Fábián Botond, jogtanácsos Bányai József.

Az új elnök zárszavában megköszönte a bizalmat, amely egy másfél évszázados múltra visszatekintő tudományos egyesület élére állította, és jelezte, hogy a hagyományőrzés mellett szükség esetén az újításoktól sem fog visszariadni, természetesen a tagság véleményére alapozva.








EZT OLVASTA MÁR?

X