Új magyar hírportál indult a Felvidéken


-A A+

Új, integrált, több felületet is tartalmazó felvidéki magyar hírportál kezdte meg működését szerdán.

A ma7.sk internetes címen elérhető honlap első pillére egy átfogó médiaprojektnek, a lépcsőzetesen induló ma7 médiacsaládnak, amelynek szerkesztősége a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen működik.

A nemzeti-konzervatív arculatot tükröző hírportált a "Ma írjuk a holnapot" mottóval indították a kivitelezői, akik bemutatkozásukban olyan, a regionalitásra erős hangsúlyt fektető, hiteles hírforrásként mutatták be az új médiafelületet, amelynek bevallott célja, hogy igazodási ponttá váljon a felvidéki magyar sajtóban.

„Amellett, hogy hiteles információforrás akarunk lenni, nem titkolt célunk az is, hogy véleményt formáljunk, illetve az, hogy tere legyünk az értelmiségi közgondolkodásnak és minden gondolatnak, amely a közösség erősítését követi" - mondta az MTI-nek Molnár Judit az új médiacsalád főszerkesztője.

A ma7 médiacsalád egy három pillérre épülő új projekt, a legnagyobb szabású ilyen magyar kezdeményezés Szlovákiában az 1989-es rendszerváltoztatás óta. „A hárompilléres rendszerben ma - elsőként - útjára indítottuk a ma7 gyűjtőportált, amely külön kimeneteken, egyedi tartalmakat kínál, ezáltal más-más célközönséget megszólítva. A ma7-en a közélet, a politika, és az oktatásügy témái mellett kiemelt hangsúlyt kapnak a regionális történések, amely mögött egy erős tudósítói hálózat áll a Csallóköztől a Bodrogközig" - mondta Molnár Judit.

A médiacsalád következőként induló pillére egy hetilap, a Magyar7 lesz. Ez április végétől heti 68 oldalon jelenik meg, elsődlegesen közéleti témákkal foglalkozik majd, háttéranyagok, elemzések és riportok mellett 16 oldalon - három régióban mutálódó - regionális tartalmat is nyújt. A projekt harmadik pillére, amely néhány hónapon belül kezdi meg működését, az audiovizuális tartalmakra összpontosít. Ezen az internetes csatornán kezdetben hírbejátszásokat és szerkesztett videós anyagokat tesznek közzé, majd ezek tematikus magazinműsorokkal, stúdióbeszélgetésekkel egészülnek ki.

A ma7 médiacsalád működtetője a dunaszerdahelyi bejegyzésű Pro Media Alapítvány, amelyet a Bethlen Gábor Alap (BGA) támogat.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X