Konferenciasorozat kezdődik az erdélyi magyarság száz évéről


-A A+

Kétnapos tudományos ülésszakkal kezdődik május 7-én és 8-án Kolozsváron Az erdélyi magyarság 100 éve elnevezésű háromrészes konferenciasorozat. Az 1918 és 1945 közötti időszakot magyarországi és romániai magyar történészek mutatják be.

Az előadássorozat a nagyváradi Szacsvay Akadémia kezdeményezésére az RMDSZ Országos Ügyvezető Elnöksége és az Erdélyi Múzeum-Egyesület társszervezésében jött létre. Célja, hogy magyarországi és erdélyi történészek, kutatók bevonásával, tudományos igénnyel mutassa be az erdélyi magyarság elmúlt száz évét az érdeklődők számára. Hasonló tanácskozások lesznek ősszel Marosvásárhelyen, majd a tél folyamán, zárásképpen Nagyváradon, közölték a szervezők.Ezzel a konferenciasorozattal párhuzamosan zajlik, szintén a Szacsvay Akadémia kezdeményezésére, a januárban elindított országos előadáskaraván, amelynek keretében magyarországi, illetve romániai szakemberek-kutatók havonta hat-hat helyszínen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmárnémetiben és Nagyváradon tartanak előadást az elmúlt száz évről.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Rhédey-termében (Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 2.) szervezett ülésszak műsora:

Május 7. (hétfő)

14:00 – megnyitó

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntője

Keszeg Vilmos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke köszöntője

Szabó Ödön, a nagyváradi Szacsvay Imre Akadémia elnöke köszöntője

Előadások:

Ülésvezető: Lönhárt Tamás

14:20 – Borsi-Kálmán Béla, történész, műfordító, diplomata, az MTA doktora: A magyar és a román nacionalizmus. Néhány tipológiai észrevétel

14:40 – Egry Gábor, történész, főigazgató, Politikatörténeti Intézet, Budapest: Az impériumváltás stációi, 1918–1919

15:00 – Romsics Ignác, történész, egyetemi tanár, Eszterházy Károly Egyetem, Eger, az MTA rendes tagja: A román-magyar határ kijelölése a párizsi békekonferencián

15:20 – Fodor János, történész, egyetemi tanársegéd, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár: A beilleszkedés dilemmái az impériumváltást követő első években

15:40 – Kávészünet

Ülésvezető: Fodor János

16:00 – Bárdi Nándor, történész, tudományos főmunkatárs, osztályvezető, MTA Kisebbségkutató Intézet: Az Országos Magyar Párt és ellenzéke

16:20 – K. Lengyel Zsolt, történész, egyetemi tanár Stuttgart, az Ungarisches Institut igazgatója: A transzilvánizmus

16:40 – Lőrincz D. József, egyetemi adjunktus, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár: Népszolgálat és politikai realizmus

17:00 – Hunyadi Attila Gábor, történész, egyetemi docens, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár: Az erdélyi szövetkezeti mozgalom, 1919–1940

17:20 – Összegzés, beszélgetés

Május 8. (kedd)

Előadások:

Ülésvezető: Toth Szilárd

10:00 – Ablonczy Balázs, történész, egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest: A második bécsi döntés  

10:20 – Sárándi Tamás, történész, muzeológus, Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely: Az észak-erdélyi magyar katonai közigazgatás és következményei

10:40 – Tóth-Bartos András, történész, Székely Nemzeti Múzeum: A magyar kormány birtokpolitikája Észak-Erdélyben, 1940–1944

11: 00 – L. Balogh Béni, történész, főlevéltáros, MNLOL, Budapest: A dél-erdélyi magyarság 1940-44-ben

11:20 – Kávészünet

Ülésvezető: Hunyadi Gábor Attila

11:40 – Gidó Attila, történész, Román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár: Az észak-erdélyi zsidóság és a deportálások

12:00 – Ravasz István, hadtörténész-muzeológus, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest: Az erdélyi hadműveletek 1944-ben

12:20 – Benkő Levente, történész, szerkesztő, Művelődés közművelődési havilap, Kolozsvár: Magyarok elhurcolása 1944 őszén Romániában

12:40 – Nagy Mihály Zoltán, történész, főlevéltáros, Nagyvárad: Az észak-erdélyi önrendelkezési törekvések 1944-45-ben

13:00 – Összegzés, beszélgetés








EZT OLVASTA MÁR?

X