Nagyobb, színesebb, izgalmasabb könyvvásár lesz idén Csíkszeredában


-A A+

Nagyszabású rendezvénnyé vedlik át a harmadik Csíkszeredai Könyvvásár, mostantól még színesebb, még mozgalmasabb lesz a rendezvény, és ami a legfontosabb, még több könyvkiadó lesz jelen az Erőss Zsolt Arénában május 10. és 13. között.

Az eseményről csütörtökön számoltak be a sajtónak a főszervezők, Csíkszereda önkormányzata, valamint a Bookart kiadó. Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint ilyen szintű és presztízsű esemény még nem igazán volt Csíkszeredában, ugyanakkor megítélése szerint ez komoly próbatétel lesz a székelyföldi és csíki társadalom számára is.

„Azok, akik ezt a rendezvényt szervezik, illetve, akik érdeklődőként jelen lesznek, nem hisznek abban, hogy a könyvnyomtatásnak, az olvasásnak vége lenne. Remélem, hogy a könyvvásár végén elégedettségtől mosolygó arcokat látunk mind a szervezők, a kiállítók és a vásárlók részéről is, hiszen az idei rendezvényen már jelentős előrelépések tapasztalhatóak mind a szervezés, a kínálat és a programkavalkád szempontjából” – jegyezte meg a város elöljárója.

Hajdu Áron, a társszervező Bookart kiadó vezetője szerint Csíkszereda megint bebizonyítja, hogy aki mer, az tud, hiszen a könyvvásárnak most lett olyan arculata és programkínálata, hogy valóban könyvvásárnak lehet nevezni.

„Olyan irodalmi személyiségek lesznek itt, ami bármilyen nagyvárosban, akár Budapesten is megállná a helyét. Fontos, hogy a kiadók jól érezzék magukat, a polgármesteri hivatal pedig nagy hangsúlyt fektet erre. Tudomásom szerint ez az egyetlen könyvvásár, ahol nem kell a standok elfoglalásáért bért fizetni. Ez fontos szempont a kisebb kiadók számára, hiszen így nekik is lehetőségük lesz megmutatkozni” – fejtette ki Hajdu Áron. Rámutatott: az elmúlt évben végzett több országra kiterjedő felmérések alapján egyre több könyvet vásárolnak az emberek, ezért véleménye szerint még nem áldozott le a könyvnyomtatásnak és az olvasásnak.

Gyarmati Bíborka szervező elmondta, hogy már februárban megkeresték a kiadókat, hogy ők is ajánljanak saját programokat, így az 50 felé különböző eseménynek mintegy felét a kiadók hozzák. A erdélyi városok könyvkiadói mellett bukaresti, szegedi és budapesti kiadók is jelen lesznek a könyvvásáron. A könyvbemutatók mellett pódiumbeszélgetések, gyermekfoglalkozások, ifjúsági és gyermekkönyvek bemutatója, filmvetítés, koncertek és borkóstoló is lesz. A Csíki Moziban szervezett filmvetítésekre, valamint az esti koncertekre belépőt kell váltani, azonban, ha valaki több mint 50 lejre vásárol könyvet, akkor a nyugta felmutatásával ingyenesen részt vehet egy általa választott koncerten.

Érdekesség továbbá, hogy Dragomán György, Szabó T. Anna, Márton Evelin, Zsidó Ferenc és Molnár Vilmos írók a könyvvásárt megelőző napokon Csíkszereda öt iskolájában tartanak rendhagyó irodalomórákat.

Az esemény teljes programja erre a linkre kattintva böngészhető.








EZT OLVASTA MÁR?

X