Egyre több helyen nézhető az Erdélyi Magyar Televízió


-A A+

Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós és Kovászna után a napokban Zilahon is bekerült az Erdély TV az RDS kábelszolgáltató kínálatába. Az Erdélyi Magyar Televízió kiemelten kíván foglalkozni a Pártiumot érintő gazdasági, politikai, szociális, kulturális és hitéleti kérdésekkel. Egyúttal célja tájékoztatni az itt élőket Erdély legfontosabb eseményeiről, hozzájárulva, hogy hazai forrásból ismerjék meg az erdélyi valóságot – áll az ETV szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A zilahi lefedettséggel remélhetően a Szilágyságra is több figyelem irányul, hiszen eddig a régióból hiányzott az erdélyi magyar nyelvű adás.

„A szilágysági magyar embernek fontos, hogy olyan híreket, műsorokat lásson, ami kapcsolatban van az itt élő ember életével, az itteni problémával, kulturális, hitéleti, gazdasági problémákkal" - véli Fazekas Miklós, Zilah alpolgármestere.erdely-tv

Akinek az RDS kábelszolgáltatóval van szerződése, egy automata keresést kell indítania ahhoz, hogy az Erdély TV bekerüljön a műsorrácsba. Ugyanakkor manuálisan is be lehet állítani a csatornát a 751,25 Mhz-s frekvencián.

Az ETV a következő településekre terjesztette ki adáskörzetét a közelmúltban: Szék település (Kolozs megye), Erzsébetbánya (Máramaros megye), Kárásztelek (Szilágy megye), Kohóvölgy (Máramaros megye), Bibarcfalva, Bikfalva, Bölön, Étfalvazoltán, Felsőrákos, Gidófalva, Kilyén, Középajta, Lisznyó, Maksa, Málnás, Málnásfürdő, Mikóújfalú, Nagyajta, Nagypatak, Oltszem, Sepsibodok, Sepsibükszád, Szentivánlaborfalva, Uzon, Zalán (Kovászna megye).








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X