Hangzó Csoda: először olvastak fel mesét a kolozsvári várfal tövében
Mindeddig közösségi versmondásként emlegettük az Ünnepi Könyvhét keretében szervezett mozzanatot, idén azonban a szervezők csavartak egyet a koncepción, és a Mátyás-emlékévhez kapcsolódva meseolvasásra hívták a kolozsváriakat.
Négy Mátyás királyról szóló mese hangzott el: Mátyás király udvari bolondja, A kolozsvári bíró, A király orra és a Szabad rabló, szabad gyilkos, szabad koldus. A résztvevők idén, a 8. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten is megtöltötték a várfal tövében húzódó Fogoly utcát.
A felolvasás felénél tartottunk, amikor eleredt az eső, de a szervezők pillanatok alatt kitalálták, hogy a gyerekek másszanak fel a színpadra, a felnőttek pedig elsősorban a könyves sátrakba siettek az eső elől. Molnár Levente házigazda, szervező ekkor el is mondta, olyan ez, mintha a felnőttek olvasnának mesét kicsiknek.
Pár perc után az eső elállt, a kitartó olvasók a színpad elé tömörültek, a gyerekek azonban maradtak a pódiumon, és minden alkalmat megragadtak arra, hogy a mikrofon közelébe kerüljenek.
A Hangzó Csoda szervezője idén is Molnár Levente színész, Szilágyi Szabolcs rádiós újságíró, valamint Balázs Attila református lelkész volt.
- 33076 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33078 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33079 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33080 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33081 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33081 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni