Erdélyi koncertturnén a Magyar Rádió Gyermekkórusa


-A A+

Első ízben látogat Erdélybe a Magyar Rádió Gyermekkórusa május 17–21. között, fellépnek Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Zilahon.

Kolozsváron május 19-én, szombaton 18.30 órától koncerteznek a Farkas utcai református templomban. Még maradandóbb élménnyé teszi a koncertet az a koprodukció, amellyel a gyermekkórus készül: a műsor egy részében együtt fognak énekelni a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium V-VIII. osztályos kórusával, amelynek karvezetője Kállay-Miklós Tünde. Ezen a rendkívüli alkalmon bizonyára mindannyiunk számára különleges estét fognak varázsolni a gyerekek. Műsoron: Halmos László, Gabriel Fauré, Johannes Brahms, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Benjamin Britten, Ligeti György, Csíky Boldizsár, Fekete Gyula, Orbán György, Vajda János művei.

Zongorán/orgonán közreműködik Arany Zsuzsanna, vezényel dr. Matos László. A belépés ingyenes. 

A Bartók-Pásztory és Príma díjas együttes hosszú évek óta a magyar és külföldi zeneélet megbecsült és elismert gyermekkara. Rendszeres résztvevője hazai és európai zenei fesztiváloknak és más zenei eseményeknek, számos rádió- és televízió-felvételt készített itthon és külföldön egyaránt. Európa csaknem valamennyi országába kaptak már koncertmeghívást, turnéztak az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban, jártak Dél-Koreában és Tajvanon is.

A Magyar Rádió Gyermekkórusa alapítói Botka Valéria és Csányi László, akik 1955 és 1985 között irányították a gyermekkar életét. 1985-ben a feladatokat egy karnagy-hármas vette át: Reményi János lett az együttes művészeti vezetője, Igó Lenke és Thész Gabriella karnagyként vettek részt a kórus munkájában. 1995-től Thész Gabriella töltötte be a vezető karnagy és művészeti vezető szerepét, 1997 és 2009 között Nemes László Norbert karnaggyal együttműködve. Thész Gabriella nyugdíjba vonulását követően, 2012 óta a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya és művészeti vezetője dr. Matos László, társkarnagya 2015-ig Kabdebó Sándor volt, jelenleg Walter Judit betanító karnagy, és Vargáné Körber Katalin – a Picurkák és a Palánták Kórusának karnagya – segítik a munkáját.

A Magyar Rádió Gyermekkórusának 2000 óta a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola a bázisiskolája, melynek „r.” osztályaiban kezdhetik meg, illetve folytathatják tanulmányaikat a felvételt nyert gyermekek.

A gyermekkórus szerkezetileg négy részre tagolódik:

  • „Picurkák kórusa” (8-10 évesek): itt ismerkednek meg a kóruséneklés alapjaival, könnyebb kórusműveket, körjátékokat, népi, népzenei, betlehemes, pünkösdi, lakodalmas játékot tanulnak szerepjátékkal, mozgással és tánclépésekkel.
  • „Palánták kórusa” (10-12 évesek): leginkább a magyar (XX. és XXI. századi) kórusirodalom (elsősorban Bartók, Kodály és jelentős kortárs, elsősorban magyar zeneszerzők) gyermekkari műveit sajátítják el.
  • „Nagykórus” (12-15 évesek): a koncertező, turnézó kórus, egyre bővülő repertoárja a gregorián zenétől a reneszánsz vokális polifónián át a kortárs zeneművekig terjed. Bartók és Kodály kórusműveinek rendszeres előadása mellett nagy figyelmet fordítanak a mai szerzők műveinek bemutatására.
  • „Leánykar” (14-18 évesek): a 2016 őszén megalakult, legfrissebb formáció, amelyben az iskola gimnazistái és nyolcadik osztályos lányai énekelnek. A kórus mintegy átmenetet képez a gyermekkórus és a felnőtt énekkar között. Elsősorban romantikus és XX-XXI. századi zeneszerzők komolyabb tartalmú, érettebb egyneműkari hangzást kívánó műveit szólaltatják meg.
A Magyar Rádió Művészeti Együttesei tagjaként működő Magyar Rádió Gyermekkórusa olyan jeles muzsikusokkal dolgozott együtt, mint Luciano Berio, Semyon Bychkov, Myung-Wung Chung, José Cura, Dennis Russell Davies, Peter Maxwell Davies, Eötvös Péter, Fischer Ádám, Fischer Iván, Philip Glass, The King’s Singers, Kobayashi Kenichiro, Kocsis Zoltán, Peskó Zoltán, Paul Sacher, Schiff András, Solti György,  Karlheinz Stockhausen, Geoffrey Tate és Vásáry Tamás.

Néhány kiemelt külföldi vendégszereplésük: 

  • 1988       La Scala (Milano) - Karlheinz Stockhausen: Hétfő c. opera világpremierje
  • 1993       Genfi Kortárs Zenei Fesztivál - Nicolo Castiglioni, Franco Donatoni művei
  • 1996-97 Wien Modern kortárszenei fesztivál
  • 1999       Salzburgi Ünnepi Játékok, Flamand Fesztivál
  • 2000       Milano Musica - Luciano Berio: Ofanim, a szerző vezényletével
  • 2002       Roma, Auditorium avatás - Mahler VIII. szimfónia
  • 2003       Catania: Teatro Bellini, Firenze: Teatro Pergola, Torino: Conservatorio Verdi
  • 2004       Linz Bruckner Fesztivál - Mahler: VIII. szimfónia
  • 2005       Ravenna Fesztivál - Berio: Ofanim
  • 2007       Schleswig-Holstein Fesztivál
  • 2008       Milano Musica Festival
  • 2008       Innsbruck, Linz Europa Kulturhauptstadt Festival 
  • 2009       Szentpétervári Nemzetközi Ifjúsági Kórusfesztivál







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X